Inori blogja

Miért kell az embernek olyan dolgokkal harcolnia amik már évekkel ezelőtt elmúltak? Van egy banális válasz: Mert belevésődtek a lelkébe. De van egy nyugatalanítóbb lehetőség is: Hogy neki jó volt az adott helyzet és most nem bír kimozduli a vonzásából. Aki még akkor sem képes lemondani valamiről ha már nagyon régen elvesztette az ostoba ember. És miért van az hogy nagyon könnyen csábul az ember erre a lehetőségre. Önhittségből vagy büszkeségből? A racionalizmus ebben a világban néha nagyon gusztustalan tud lenni...

Nem tervezek hosszan írni hiszen ezt már leírták előttem jópáran: Se Orbán, se Gyurcsány nem tudja megoldani bársonyosan a reformot. Az éveken át tartó semmittevésnek csúnya ára lesz, és ebből a szélsőséges erők fognak megerősödve kikerülni. Nem azért mert meg tudnák oldani, csak a tömeg hajlik az irracionalizmusra. 2010-ben csak reménykedhetünk hogy a jobboldali kormány elbírjon az árral, és közben megmaradjon az ország szabadsága. Sokan szoktak tátogni arctalanul diktatúrát remélve, ezen embereknek halvány gőzük sincs a diktatúráról, mert már maga az alapszituáció is érdekes: A szólásszabadság nevében emelik fel a hangjukat a szólásszabadság ellen. Menjenek el Kínába és nézzék meg hogy ott mit tehet meg az ember vagy mit nem. A virtuális térben már szinte elviselhetetlenné vált a feszültség: Elég csak elmenni az origó fórumára, vagy a HVG.hu-ra, index fórumára... a lappangó indulatok még csak az interneten gyülekeznek. De mi lesz ha ez egyszer kiszabadul a valóságba? Vajon ki fogja megállítani, lesz elég erő megállítani?

Múlt hét szombaton történt hogy éppen csak kiléptem az álmok közül és hirtelen belémhasított hogy a valóságban vagyok egy "A kúrva anyád..." formájában ami a nappaliból szűrödött fel a televízióból. Most, félreértések elkerülése végett, nem arról van szó hogy éjjel kelek, nappal is ez a színvonal. Szeretném a kedves ORTT figyelmét felhívni hogy délután 1-kor 0-14 kor között is jócskán van néző... ehhez több nem is kell...

A Németországban történt ámokfutás után német politikusok fölvetették hogy száműzni kell az agresszív játékokat az EU polcairól. Most azt nem kívánom fírtatni hogy az erotika és az erőszak mióta része a művészetnek és az ember lényének, csak a hozzáállás érdekel jelenleg. Továbbá elég hihetetlen az állítani hogy egy 17 éves fiatalt egy program olyan szinten képes katonává edzeni hogy szemrebbenés nélkül végezzen 17 emberrel... hogy miért olyan borzasztóan hihetetlen? Mert a haderők jelenleg is milliókat költenek olyan szimulációk kidolgozására mely a katonák szakértelmét minél jobban növeli. Na ha mondjuk, ne adj Isten, a Counter-Strike valóbban ilyen fejlődést érne el akkor sutba dobnák a milliós projecteket és vennék a katonánaknak a CS-t 4000 Ftért. Persze a mészárlásnál tényező volt ez is, de nem a legdöntőbb, és érdemes figyelembe venni hogy az illető depressziós volt (amit a külső terror idézett elő benne). A legális drogok eladásából az államnak hatalmas haszna van, ezen gyógyszerek ellen azonban nem igazán emeli föl senki a hangját. Mikor Angliában kutatók kampányoltak hogy felismertessék a szülőkkel a számítógépek jelentette fenyegetést (például sokat a gép előtt űlve a gyermek testsúlya megnő) többen is felvetették hogy miért nem az olvasás ellen kampányolnak. Hiszen a párhuzam kényelmetlen de egyértelmű. Sokat olvasva egyhelyben is ugyanaz az eredmény érhető el. Itt hozzáteszem, nehogy valaki megvádoljon, hogy imádok olvasni.

A válasz véleményem szerint: Mert társadalmilag egyes dolgok bevettek vagy nem bevettek, ennek nincs misztifikusabb töltete. Az is fontos hogy az államhatalom mit enged és mit nem enged és ennek szerves része a PR, az illúziókeltés. A társadalmi hasznosság kérdése is jelen van, így hát ez, legalább, 3 összetevős kérdés. A könyfüggőség bevezetéséért azért nem kampányol senki sem mert: 1) Társadalmilag elfogadott (évszázados) elfoglaltság; 2)Az államnak is hasznos hisz a könyvek és a lakosság műveltségének emelése növeli a saját hatalmát; 3)A tudás melyet az egyes személy szerez a társadalom hasznára válik. Hasonlítsuk ezt mondjuk egy MMORPG függő profiljához: 1)Nemrég jelent meg maga az online szerepjáték is, ezért óckodnak tőle; 2)Az állam csak nehezen tud hasznot hajtani belőle, habár vegyük figyelembe itt hogy történtek próbálkozások az online tér állami megadóztatására és ez a meccs még közel sincs lejátszva; 3)Mit is lát a külső szemlélő? Az illető függő gubbaszt a gép előtt és nem csinál semmit látszólag. Ennek van társadalmi hasznossága? Nincs.

Nem azt mondom hogy a számítógépfüggőség vagy az erőszakos játékok nem probléma, csak javaslom hogy értelmesebben álljunk neki ezen kérdések megoldásának, és ne a "NA AKKOR TILTSUK BE EGÉSZEN" legyen ennek fő motívuma, megspékelve demagóg moralizálással (abból van elég a politikában). Egyszerű: Le kell higgadni, és úgy végiggondolni (ugyancsak ezt kéne a politikában is).

(Kommentelni nem lehet mert az emberek arc nélkül csak ritkán tanúsítanak gerincességet, aki elolvassa majd eldönti magában hogy volt e értelme leírni)

Mostanában úgy érzem hogy stabil környezetbe kerültem,és végre nekiállhatok befejezni amit 4 éve elkezdtem.Most a nagy kötetbe írok egy novellát ami a jelen felszínes kapcsolatairól szól,"A csönd" címmel...fura érzés újra átlapozni azokat a vázlatokat miket például 2 éve jegyeztem le.Alapvetően nem érzek túl nagy külömbséget az akkori meg a mostani énem között.Jó érzés végiglapozni azon amit 16-17-18 évesen írtam,nosztalgikus,felvillanyoz.

Mostanában sokat beszélgetek valakivel, aki túlságosan is hasonlít az egyik énemre. Ráadásul pont arra, amelyiket el akarom nyomni magamban. Szóval mikor a véleményével szembesülök akkor ugyanazokba a megválaszolatlan kérdésekbe futok, amiket már föltettem magamnak egyszer-kétszer (és a „másik-énem” válaszait rájuk, amiket persze nem igazán akarok visszahallani).

Vajon mi készteti az embert még évek múltán is, hogy kötődjön egy lányhoz, aki már régen „eltűnt”. 2 év piszok nagy időnek tűnik, és mégis. Már nem is teljesen úgy néz ki, biztos, hogy már másmilyen a személyisége.  Szóval már abban a formájában nem is létezik a jelenben, ahogy régen ismertem. Nagy valószínűséggel a felesleges makacsság nem? Semmit nem ér az egész. Ilyenkor persze jönnének a nagy okosságokkal hogy „a múltat el kell engedni”. Na ja…

„Egyetlen ok miatt adta fel az ember a vadászó-gyűjtögető életmódját: csak hogy sört készíthessen és mámorba igya magát - állította Josef Reichholf német evolúciókutató.”(http://hvg.hu/Tudomany/20081025_kokori_ember_drogozott.aspx).”

Ma ez ragadta meg a figyelmem. Sokaknak habzik a szája, ha arról esik szó, hogy legalizálják a könnyű drogokat. A drog rövid illúzió”, extázis. Ugyan olyan, mint a cigaretta és az alkohol. Az miért legális mégis? Válaszolhatok? Az a véleményem hogy egy jelenség annyira elfogadott vagy nem elfogadott a társadalomban amennyire gátolja az emberek kooperációját az életben. Vagyis az alkoholistát azért gondoljuk betegnek, mert a környezetére negatív hatást fejt ki mint például a függő drogos. Új jelenségek közül a „World of warcraft” függőség kerül mostanában, a médiának köszönhetően, előtérbe. Ezen utóbbi esetben is miért alakul ki?

1)Ugye a társadalom többsége nem űzi ezt az elfoglaltságot

2)A „szenvedő alanyok” sok időt töltenek egy képernyő előtt és nem csinálnak (a külső szemlélő számára) semmit

3)Ezért aztán nem is kifejezetten tudják követni az ösztársadalom elvárásait és normáit.

Ez utóbbi a „legsúlyosabb”.Mindenki ismeri a pszichológusok által elvégzett csoportkísérleteket ahol gyerekeket tanulmányoztak. Ugye itt nem kell magyaráznom a „bűnbakképzés” folyamatát, a lényeg hogy az egyes egyének esélytelenek voltak a többséggel szemben. Én ebben nem vagyok érintett, de kicsit igen, mert ha a többség holnap úgy dönt, hogy a blogírás már „nem trendi” akkor én is célkeresztbe kerülök. Persze nem azt mondom, hogy helyes lenne a gép előtt gubbasztani a nap 24 órájában Wowozva de mások meg festenek, vagy kriketteznek. Ha ők ezzel akarják eltölteni az életüket/idejük akkor én miért szóljak bele? (fórumokon sokszor még azt is felvetették, hogy erőszakkal kéne őket „meggyógyítani”, ami megmozgatta a fantáziám).

Könnyű még illúziókat találni, amik társadalmilag bevettek. Most nagyon felháborodhatnak egyesek: A nemzet. Az államhatalom szempontjából tökéletesen érthető hogy belenevelte (próbálja) ezt a féle ideológiát, hiszen az embereket könnyebb irányítani, motiválni, hadba kényszeríteni. De most egy egyszerű kérdés: Az olvasót verték e már meg, lopták e meg, vagy egyszerűen csak happoltak e már el az orra elől állást a saját „nemzettársai”? Érdekes mikor a demagóg politikusok a „nemzeti egység” szentnek vélt jokerkártyájával hozakodnak elő mindig is azt érzem, hogy azokkal szemben kéne valamiféle testvéri köteléket éreznem, akik ellenem munkáltak és munkálnak. Itt van egy egyszerű igazság: Mint ahogy az egymás mellett elterülő államok esetében, itt is az a helyzet, hogy az egyes emberek növelni akarják a vagyonuk/értékeik, de találkoznak a korláttal, a más emberek már megszerzett vagyonával, és mivel az erőforrások végesek, így nincs más, mint egymástól szereznünk legalális vagy nem legális módon. Hogy férne ebbe, a kíméletlen és naponta látott rendszerbe, valamiféle „nemzeti érzület”? Sehogy, de azért szép illúzió, én is látom a szépségét. Hasonlóan a valláshoz (itt a hívőktől bocsánatot kérek, nem ellenük vagyok). Mennyivel is kellemesebb abban hinni, hogy van egy nagy erő, az Isten, aki vigyáz ránk, mint hogy az életünk véges és egy rideg világban kell leélnünk? Én is inkább az első lehetőségre szavaznék (mint szerintem bárki ezen a világon). Ez utóbbi kettőt miért nem minősítjük illúziónak/drogoknak és miért nem ügyködünk a betiltásán? Azt kéne látni, hogy nem mindig az az igaz, amit a társadalom többsége gondol/elvár, mert az átlagember szellemi képességei limitáltak.

Én nem vagyok az illúziók ellensége, sőt imádok őket. Igaz én nem iszok (csak, néha de akkor sokat), cigarettázom vagy drogozom, leginkább a szellemire gondolok itt. Talán az élet célja is kitalálni egy illúziót és minél inkább elmerülni benne. Van egy ilyen felfogás: Végső soron a primitív anyag, ami a világot alkotja az elsődleges, a konstruktív elme csak hozzáad és megtölti tartalommal. Akkor mégis mi az a törekvés egyes embercsoportokban, hogy minden más véleményt maguk alá gyűrjenek? Felesleges baromság erkölcsi szempontból, de ugye tudjuk, hogy a mi világunkat csak kis részben a morál, erkölcs, ideológia vezérli, hanem inkább a gazdasági érdekek. Jó lenne, ha nem hagynánk, hogy becsapjanak és megvezessenek. Ez a bejegyzés se szolgált más, mint hogy megpróbáljam megindokolni, hogy miért ne, essünk egymásnak…

Nem értem miért nem bírok egészen őszintén viselkedni társaságban.Annak idején bármerre jártam mindenhol másmilyennek ismertek,mert beállítottam magam valamilyen szerepbe és azt játszottam(opportunizmus maximumra járatva).Mikor 20 lettem akkor megígértem magamnak hogy abba hagyom és mostmár olyan "halál őszinte" leszek.Csak valahogy nem megy,ösztönösen ehhez az eszközhöz nyúlok.Pedig mostmár mindenhol egy,ugyanazon,ember akarok lenni.Marhaság,nem igaz?Talán attól félek hogy egészen egyedül maradok abban a fene nagy őszinteségemben?

Furcsa hogy mostanában a liberalizmus védekező állásba szorult.Csakis saját magának köszönheti mert megadta a jogokat azoknak is akik csakis azért nyitogathatják a szájukat diktatúráért kiáltva mert voltak liberalisták akik lehetővé tették ezt nekik.Az ember olyan teremtmény aki imádja rákényszeríteni a saját értékrendjét másokra,legyen az bármekkora ostobaság is.A nagy személyiségek mindig is kénytelenek megküzdeni az "isten adta néppel"(Madách - Ember tragédiája, Athéni szín).

Néha olyan borzasztó tehetetlennek érzem magam. Mintha már üres lenne a nézőtér, de még mindig csak fönt lennék a színpadon valamiért. De miért? Erősen úgy érzem hogy még nem tettem meg valamit. Ahogy csak piszmogok az írásaim között borzasztóan dühös vagyok magamra,végül is 5 év alatt kitermeltem pár száz oldalt,de olyan mintha nem állnának össze csak úgy magukban lenne 4-4 oldal különálló,kusza gondolatosorozat. Sokszor olyan mintha egy pillanatra össze is állna,de utána el is tűnik a szemem elől a délibáb. Lehet hogy nem is jelent semmit csak feleslegesen képzelődök.

Ketté szedtem és ez a vége.Mivel mostanában alig volt időm írni ide,felhasználtam az egyik dolgozatom.Remélem nem nagyon untattam a hallgatót...

Konklúzió

"Amíg vágóhidak vannak, addig csataterek is lesznek!"

Lev Nyikolajevics Tolsztoj

Alapvetően a jogkiterjesztés évszázadait éljük a „Nyugati világban”, de gyakran kétséges az állatjogokkal kapcsolatos terjesztés szükségessége és mértéke. Nehezen bizonyítható és kétséges lenne azt állítani, hogy a történelem egyfajta általános jogkiterjesztés felé halad (Főleg a hérodotosz-i történelemfelfogás tükrében) inkább csak annyit állítanék, hogy a mai tendencia jelenleg ez. Beszédes hogy a társadalom maga is kívánja az állatvédelmi törvények bevezetését, és ezek képesek egyre nagyobb teret nyerni a nyugati országokban. Nagyon fontos tényező a média, mely jelen esetben pozitív szerepet tölt be, vagyis felhívja a társadalom figyelmét. Saját véleményem szerint a vegetáriánusok elvei kifejezetten elősegítik egy emberségesebb világ megalkotását, de szöges ellentétben vannak a ma uralkodó trendekkel. A posztmodern időszak értékválsága pedig nem kedvez kifejezetten a további fejlődésének. Végső soron az állatjogi küzdelmek célja egy egész másféle gondolkodásmód elterjesztése a társadalomban, az empátia kiszélesítése.

Zárásképpen szeretném idézni Mahatma Gandhi idevágó szavait: „Egy nemzet nagysága azon mérhető le, ahogyan az állatokkal bánnak.”

Források:

¹:http://hu.wikipedia.org

²:http://wired.com

³: http://www.agrotrend.hu – Világgazdaság

⁴:Peter Singer - Animal Liberation 1975

⁵:Shaun Monson – „Earthlings” 2003

⁶:Bayer József – A politikai gondolkodás története 1997

⁷:Platon – Az állam

„Mindaddig, amíg az Ember könyörtelen pusztítója lesz az alacsonyabb szintű élőlényeknek, nem fogja ismerni sem az egészséget, sem a békét.”

Pitagorasz

Előszó

Annak ellenére, hogy sokan a pusztán a táplálkozásfilozófia területének tekintik a vegetarianizmust, mégis akik ezen elveket követik általában speciális világlátással (filozófiával) rendelkeznek, és, leggyakrabban, nem pusztán egészségügyi szempontokra hivatkoznak. Én megpróbálok inkább az elveik eszmei oldalát feltárni és mellőzni magát a vegetarianizmus „technikáját”. Nagyon fontos, itt az elején, megmagyaráznom, és így egyszerűsítve az általam használt, kissé talán kaotikusnak tűnő, fogalmakat azzal az alapigasággal, hogy mind az állatvédelmi harc, mind a vegetarianizmus mögött egy igazán fontos kérdés: Az állatjog húzódik meg. Továbbá én itt a vegetarianizmus aspektusából vizsgálódom, ám mivel könnyen elmosódik a határ az állatvédelem kérdéseiben így gyakran előfordul, hogy a gondolataim látszólag más vizekre eveznek. Alapvetően objektivitásra törekszem, de gyakran tűnhet úgy, hogy moralizálok ezért előre is elnézést kérek.

 A vegetarianizmus modern kori reneszánsza rokonítható a „zöld” eszmerendszerek előretörésével, melynek kiváltó oka a XX. század során végbemenő, egész társadalmat megrázó, események: A régi, vallásos, eszmerendszer megrendülése, a nagy háborúk, tudomány által ipari jellegűvé tett, vérontása, a hidegháború folyamatos hisztérikus légköre,a fogyasztói társadalom érzelemmentes,élőt és élettelent ugyanúgy kezelő, tárgyiasítása, majd pedig a brutális szembesülés a Föld folyamatosan romló állapotával. Megrendült az addig töretlen hit a technológia/tudomány mindenhatóságában (és ezzel együtt a fenntartható fejlődésbe vetett hit), sőt sokak számára egyenesen ellenségesen jelent meg, pusztán a romlásba vezető útként. Ma már azzal érvelnek, hogy a tudomány nagyrészt saját maga által létrehozott problémáira keresi a választ. Gyakran előkerül részükről a rousseau-i „Vissza a természetbe!” jelmondat. Természetesen a fogyasztói társadalom magaslatáról (ahogy ezt Bayer József a „Politikai gondolkodás története”⁶ című könyvében a modern környezetóvó politikai pártokról szóló fejezetében kiválóan megfogalmazza) már nem létezik visszatérés. Már, csak azért se mert túlságosan átalakítottuk ehhez a Föld ökoszisztémáját.

De először is szeretném bemutatni a vegetarianizmus előtörténetét igazolva, hogy ennek évezredes hagyománya van a különböző kultúrákban, és elhárítani a,mostanság divatos, vádakat hogy ez nem egyéb, mint értelmetlen modern kori hóbort.

Történelmi előzmények

A vegetarianizmus – mint fogalom és jelentékeny mértékben elterjedt táplálkozási gyakorlat – első feljegyzései az ókori Indiából és az ókori görög civilizációkból származnak. A táplálkozási gyakorlat mindkét előfordulása szorosan kötődött az állatok irányában felvállalt erőszakmentességhez (melyet Indiában ahimsa néven ismernek), fő pártfogói pedig a vallási csoportok, illetve filozófusok voltak. Miután a késő ókori Római Birodalomban elterjedt a kereszténység, a vegetarianizmus csaknem teljesen eltűnt Európából. A középkori Európában aszketikus okokból számos szerzetesrend korlátozta vagy tiltotta tagjainak a húsfogyasztást, a halevéssel azonban nem hagytak fel, tehát mai értelmezés szerint nem voltak vegetáriánusok. A reneszánszkori Európában újból feltűnt a vegetarianizmus, de szélesebb körben csak a 19. század és a 20. század során terjedt el.

A vegetarianizmus európai gyakorlásával kapcsolatban a legkorábbi megbízható bizonyítékok az időszámítás előtti 6. századból származnak. A Görögországban ezidőtájt elterjedő vallási irányzat, az orphizmus követői nem fogyasztottak húst, valamint Dél-Olaszország görög telepesek által lakott területén a filozófusként, illetve vallási és erkölcsi tanítóként ismert Pitagorasz (vagy Püthagorasz) is tartózkodott az állatok húsának fogyasztásától. Pitagorasz követői, a püthagoreusok, nem mind gyakoroltak szigorú vegetarianizmust, de a filozófiai iskola belső köre mindenképp mellőzte a húsfogyasztást, és az akkori közvélekedés szerint is a hústól való tartózkodás volt a „pitagoraszi élet” egyik legfőbb erénye. Az orphikusok és a püthagoreusok emellett nem fogyasztottak tojást, valamint nem éltek a hús isteneknek való rituális felajánlásával, mely a hagyományos vallási áldozatbemutatás lényeges része volt akkortájt. Az időszámítás előtti 5. században Empedoklész a vegetarianizmus és az állatok általános tiszteletének radikális elkötelezettjeként tűnt ki kora gondolkodói közül.

Az ókori vegetáriánusok közül sokan úgy tartották, hogy a húsfogyasztás gátolja őket aszketikus és filozófiai fejlődésükben. Legtöbbjük a magatartására etikai magyarázattal szolgált, elutasította az állatok feláldozásának általánosan elterjedt gyakorlatát, és igyekezett előtérbe helyezni az ember és más állatfajok közös jellegzetességeit. Ezzel szemben ellenfeleik jellemzően az ember és állat közötti különbségeket igyekeztek kihangsúlyozni. A kérdés, hogy az ember tartozik-e bárminemű erkölcsi felelősséggel az állatok irányában, jelentős vita tárgyát képezte, és az akkori két oldal civódása nagy hasonlóságot mutat az állati jogok támogatóinak és ellenzőinek modern kori vitáival. A vegetarianizmus jellemzően kapcsolatban volt a lélekvándorlásra vonatkozó vallásos meggyőződéssel. A vegyes táplálkozásúak és a vegetáriánusok között egyaránt széles körben elterjedt hit szerint az emberiség kezdetén – annak aranykorában – fajunk szigorúan erőszakmentes életet élt. Ebben az utópiában a vadászat, állattenyésztés és húsevés, illetőleg a mezőgazdasági munka ismeretlen és szükségtelen volt, mivel a föld bőségesen szolgált eleséggel minden élőlénynek. Ezt a mítoszt mások mellett feljegyezte Hésziodosz (Munkák és napok, 109.), Platón (Politikosz / Az államférfi, 271-2) és a híres római költő, Ovidius (Átváltozások, 1,89) is. Ovidius emellett nagyra értékelte az erőszakmentesség általános, pitagoraszi ideáját (Átváltozások, 15,72).

Az első modern kori Vegetáriánus Társaság 1847-ben alakult meg, Angliában, a Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület) pedig 1883-ban kezdte meg működését.

Elmélet és érvek

Hogy pontos képet kaphassunk magáról a vegetarianizmus meghatározásáról és ideológiai (filozófia hátteréről) szeretnék idézni:

„A vegetarianizmus az a táplálkozási gyakorlat, amely mindenféle állatok (négylábúak, halak, madarak és ízeltlábúak) húsát elveti az ember étrendjéből. De nemcsak táplálkozási gyakorlat, hanem egy kiterjedt eszmerendszer vagy világnézet, melyet az a fő törekvés jellemez, hogy az ember a lehetőségeihez mérten minél kevesebb állatnak okozzon szenvedést, különös tekintettel a tudatos, fejlett idegrendszerrel rendelkező állatokra. A vegetarianizmus a modern társadalmakban a reform- vagy natúrtáplálkozási irányzatok egyike, így követői rendszerint nagy hangsúlyt fektetnek az egészség tudatos megőrzésére. Emellett a hústermelés ökológiai költségessége, illetve a nagyipari előállításhoz társuló jelentős környezetterhelés és környezetszennyezés következtében kapcsolatban áll a környezetvédelemmel; az állatok életminőségének, leölésének és tárgyként való kezelésének etikai aggályai miatt pedig szorosan összefonódik az állatvédelemmel és az állatjogi mozgalommal is. Léteznek azonban olyan követői, akik pusztán (vélelmezett vagy valós) egészségügyi szempontok, vallási tilalmak, illetve nem állatvédelmi eredetű idegenkedés okán mellőzik a húsfogyasztást.

Gyakori előfeltevés, hogy a húsok mellőzésére kizárólag egyfajta túlzott „állatszeretet” vagy szentimentalizmus szolgáltathat alapot. Ezt a feltevést cáfolni látszik az a tény, hogy több modern filozófiai munkában objektív megközelítéssel is igazolhatatlannak találták a non humán állatokkal szemben tanúsított jelenlegi viszonyulásunkat. A modern állatjogi vagy állatfelszabadítási mozgalom létrejötte is egy filozófiai munkának tulajdonítható: az 1975-ben megjelent Animal Liberation (Állatfelszabadítás⁴) című könyvnek, melyet az utilitariánus filozófus, Peter Singer írt. Singer a könyvében elsőként kifejti, hogy az erkölcsi alapelveinknek kivétel nélkül az egyes lények képességei és érdekeltségei szolgáltatnak alapot; tehát alapjában véve azért óvjuk embertársainkat a fájdalomtól, félelemtől és erőszaktól, mert megvan a képességük ezek átélésére, így erős érdekük kötődik ahhoz, hogy mindettől mentesen éljenek. Ez után megvilágítja, hogy a fejlett idegrendszerrel rendelkező non humán állatok hozzánk hasonló módon birtokában vannak ezeknek az alapvető képességeknek és érdekeltségeknek, így kizárólag igazolhatatlan módon zárhatjuk ki őket az erkölcsi megfontolás köréből. Ezt az igazolhatatlan humán attitűdöt egyfajta önkényes diszkriminációként írja le, melyet a rasszizmus és szexizmus analógiájára szpécieszizmusnak nevez. Kitér a diszkriminatív attitűdök közös jellemzőjére: hogy a saját csoportunk tagjainak kisebb jelentőségű érdekeltségeit önkényesen más csoportok tagjainak nagyobb jelentőségű érdekeltségei fölé helyezzük; rámutatva arra, hogy a húsevéssel a triviális gasztronómiai érdekeltségünket szükségszerűen a non humán állatok legalapvetőbb érdekeltségeinek sérelmére elégítjük ki.

Tehát a vegetarianizmus és veganizmus a követői álláspontja szerint nem egyfajta túlzott szentimentalizmus, hanem a modern ember erkölcsi alapelveinek józanész szerinti alkalmazása és kiterjesztése. Valójában az „állatbarát” jelző vegetarianizmussal való kapcsolatba hozása önmagában is a szpécieszista attitűd manifesztációja, mely nyilvánvaló hasonlóságot mutat például a rasszista személyek által használt „niggerbarát” jelzővel. Hasonlóképpen diszkriminatív pusztán azzal érvelni, hogy az állatok azért nem számítanak, „mert állatok”. Az etikai ellenvetések központi témáját képezi az állattartás módja. Elsősorban a napjainkban elterjedt nagyüzemi állattartással szemben fogalmaznak meg kifogásokat az állatok ügyében érdekelt személyek, azzal a kifejezett céllal, hogy megismertessék a vevőközönséget az ilyen állati termékek fogyasztásának tényleges következményeivel. Az intenzív állattartás általánosságban az állatok összezsúfolására és tárgyként való kezelésére épül. Következetesen megvonják tőlük a testmozgás lehetőségét, hiszen azzal energiát égetnének, mely anyagi veszteséghez vezet. A zsúfoltság és az állatok rossz egészségi és mentális állapota miatt jelentősen megnövekszik a megbetegedések és azok elterjedésének kockázata, ezért az állattartók nagy mennyiségű gyógyszert használnak. Az állatokat ezen kívül, szintén a zsúfoltság miatt és a termelékenység végett, természetellenes módon táplálják, valamint módszeresen, rendszerint érzéstelenítés nélkül megcsonkítják: például a tojótyúkok csőrének a végét forró pengével lemetszik; a hím disznókat kasztrálják, illetve letörik a fogukat, kurtítják a farkukat, a fülükből pedig darabokat vágnak ki azonosítás céljából. Mindemellett természetellenes módon, maximális hízásra tenyésztik az állatokat, amely belső szervi megbetegedésekhez és testi torzulásokhoz, így szenvedéshez vezet az életük során. Az ilyen üzemekben számtalan más módon is megnyilvánul az állatok tárgyként való kezelése: a tojótyúkok tenyésztésekor „keletkező” hím csibéket melléktermékként kezelve elpusztítják, például fullasztással vagy egy nagy fordulatszámú darálóval.”¹

A társadalom nagy része számára már a legalapvetőbb vegetáriánus elv, hogy más élőlényeknek is jogokat kell adnunk, is eleve nonszensz. Nem véletlenül hatalmas felzúdulást váltott ki a Shaun Monson díjnyertes dokumentumfilmje a, magyar fordításban, „Földlakók”⁵, mely a maga kegyetlen valóságában ábrázolta az emberek természet és egymás elleni bűneit. Itt azon nyomban fel kell hívnunk a figyelmet egy érdekes paradoxonra: Míg az emberek többségét undorítja a felesleges erőszak, ha közvetlenül tapasztalják, addig elnézik, míg tőlük picit (nem véletlenül „picit” írtam, mert ez még általában az a távolság ahol tehetnének az ügy érdekében) távolabb teszik. Mindamellett mikor szembesítjük őket azzal, amikről elméletileg tudniuk kéne borzasztóan megütköznek, mint a „Földlakók”-on 2003-ban. Példának hozhatjuk a német nép viselkedését a II. Világháború után, mikor is hasonló elborzadás követte a szembesülési kényszert a koncentrációs táborok valóságával. Kis túlzással bizonyítható hogy itt nem csak opportunista „véleményváltoztatásról” van szó az elszenvedett háborús vereség miatt, hanem őszinte felháborodás, pedig éveken keresztül folyt a tömeggyilkosság szinte „az orruk előtt” (legalább a Birodalmi Vasút tagjainak és családjaiknak tudnia kellett a genocídiumról mivel ők végezték a szállítást, ez az 1939-1945-ös periódusban több millió német embert jelent). Írtam, hogy „felesleges erőszak” és ebbe akárki gyorsan bele is köthetne, hisz a hústermelés az emberek létfenntartásához kell, ami igaz, de észre kell venni, hogy a fejlett államokban iszonyatos a pocséklási arány. Sokan, akik a fentebb leírt állatvédő elveket vallják közel sem fatalisták, vagyis nem követelik (ritka, aki odáig megy) a húsipar teljes leállítását, mindössze mérséklését. És mivel a vegetáriánusok és az állatvédők elvének kiindulási pontja (tulajdonképpen az, hogy nem pusztán „élelmiszerként” kezelik az állatokat), így gyakran esély sincs érdemi vitára.

Vannak a valódi kompromisszumra hajló állatjogi „harcosok” és vannak a fatalistább,”teoretikusnak” nevezhető gondolkodók köre. Mivel, véleményem szerint, azok, akik a kompromisszumokat keresik jóval visszafogottabban, vagyis csorbultan bírják csak átadni az eszmét, így szeretnék kicsit az absztraktabb gondolkodókkal foglalkozni, mint például, a már említett filozófus, Peter Singer. Az ő meglátásuk „letisztultabb” abból a szempontból, hogy megpróbálnak egy harmadik oldalról, kívülről, szemlélni az ember és természet kapcsolatát. Másrészről viszont megkérdőjelezhető az elveik helyessége abból a szempontból, hogy, annak ellenére, hogy úgy próbálják beállítani magukat mintha objektív szemszögből, tanulmányoznának, mégis mélységesen áthatja őket a szentimentalizmus. Alapvetően nem lenne szükséges, hogy más lényeknek jogokat adjunk, ahogy a diktatúrában sincsenek az egyéneknek jogai, mert az államhatalom ezt szükségtelennek tartja. Peter Singer egyik munkájában javasolja, hogy vizsgáljuk azonban hasznosság szempontjából a jogkiterjesztést, vagyis amíg egy diktatúrában az áltag emberek számára a félelem és a bizonytalanság mindennapos addig egy demokratikus jogállamban a többség élete kiszámítható kereteken belül folyik. Tehát, a filozófus szerint, egy állatokra kiterjedő jogszélesítés alkalmával békésebb és emberségesebb világot teremtenénk (ez „összevág” a dolgozatom pitagorasz-i mottójával). Nagyon fontos kérdés természetesen itt, hogy szükséges e, hogy az ember megtagadja a saját, ösztönös, természetét? A mai hedonisztikus fogyasztói társadalomban a válasz egyértelműen „nem”.Mivel ez a kérdés nagyon messzire vezet, és megtárgyalására nem vagyok kompetens, így csak pár gondolkodó véleményét említeném. Platon „Az állam”⁷ című munkájában több helyen is felhívja a figyelmet, hogy az utópikus állam lakosainak önmérsékletet kell tanúsítania, még Erosszal szemben is, amit Platon valamiképp bomlasztó erőként értékel a társadalomra. A későbbi politikai gondolkodók szerződéselméletének az alapja (ennek eredeti megalkotója a politikafilozófus Jean Bodin) hogy az embereknek szükségszerűen le kell mondaniuk egyes velük született „jogokról”(mint az önvédelem joga), hogy stabil, anarchia mentes, állam alakulhasson ki, amely a tagjai számára is garantálja a rendet. Ezekkel a példákkal csak érvelni szerettem volna az mellett, hogy nem minden megszorítás vezet törvényszerűen rosszra.

Van természetesen egy nem gondolati, pusztán gazdasági és fizikai érdekektől vezérelt része is ennek a témának, de azok nem tartoznak szervesen hozzá az általam tárgyalt témakörhöz, mindössze jelezni szeretném, hogy ezek az érdekek gyakran tudatosan gátolják a szellemi fejlődést.

A vegetarianizmussal szemben felsorolt ellenérvek széles skálán mozognak. Vannak tradicionális, érvelések melyek pusztán az évezredek óta bevett gyakorlattal igazolják állításukat. Más érvelések már konkrétabban, a természet törvényeire hivatkoznak, ám gyakran önellentmondásokba keverednek. Elég csak körül tekinteni az emberi civilizációban és rögtön szembetűnő, hogy egyre inkább próbáljuk magunkat kivonni a természeti törvények szeszélyei alól, említhetjük itt a nagy járványokat és beteg embertársainkat, akiket gyógyszerekkel kezelünk, pedig a természet törvényei egészen mást diktálnának. Az ehhez hasonló példák százait lehetne még hozni, és megállapítható hogy a természet törvényeire való hivatkozás nem egyéb, mint legalizációs eszköz a saját értékrendjük számára. Érveik helyesek lehetnek, de mivel csak a számukra kedvező helyzetekben hivatkoznak rá (gyakran a lelkiismeret megnyugtatása céljából), ezért nehéz velük érdemi vitát folytatni. Van persze itt egy triviális összetevő: Sokan nem hajlandóak a maguk érdekein és érzésein kívül más értékeket befogadni.

A valóbban komoly ellenérvek közül az egyik legfontosabb az ember biológiai felépítése, mely igényli a húst és csak nagy körültekintéssel lehet megtalálni azokat a növényi tápanyagokat, amelyek helyettesíteni, tudják ezeket. A húsban található zsírnak is fontos szerepe van: ez a fő energiaforrása izommunkánknak és testünk hőtermelésének. Jó tudni, hogy - elsősorban a benne található izomállománynak köszönhetően – magas a fehérjetartalma, így a mindennapok során elhasznált fehérjék legtermészetesebb pótlójának tekinthető. A helyes mértékben fogyasztott hús fontos vitamin- és ásványianyag-forrást is jelent: szervezetünk napi B12-vitamin igényét – ez felel a vörösvértestek képzéséért – csak nehezen pótolhatjuk húsfogyasztás nélkül. Az ásványi anyagok közül a húsfélékben vasat, cinket, mangánt és szelént találhatunk nagy mennyiségben. Ezért is járt súlyos következményekkel mikor vegetáriánus szülők gyermekükbe is bele akarták nevelni, már kis kortól kezdve, saját elveiket ezzel a gyermeknek maradandó kárt okozva. Nagyon veszélyes még az „alkalmi vegetáriánus” aki nem rendelkezik kellő ismeretekkel arra vonatkozóan, hogy a húsban található a testnek fontos tápanyagokat mivel tudná helyettesíteni, és ennek a következménye végül vagy, hogy orvosi beavatkozásra van szükség vagy, optimális esetben, úgy dönt, hogy feladja ezt az életstílust.

Egy radikálisan új módszer

Annak ellenére, hogy a tárgyalt téma során számtalan érv és ellenérv csap össze, az ezek által generált feszültséget feloldó megoldás már megszületett: A mesterséges hús előállítás. Az állatoknak adott táp jó része elvész: a cél teljesen kiiktatni az állatot, és csak azt a részt hozni létre bioreaktorban, amit meg is eszünk. A holland kormány finanszírozásával már 2005 áprilisában beindult az a tudományos projekt, amelynek célja nagy mennyiségű hús mesterséges előállítása. Tudományos kísérletek keretében már eddig is rendszeresen használtak bioreaktorokat különböző szövetek (mint pl. a szívizom) mesterséges előállításához. A Henk Haagsman professzor vezetésével az utrechti egyetemen folyó projekt viszont ehető húst szeretne előállítani sertések őssejtjeiből. A kétmillió eurós költségvetésű kutatási munka első eredményeit 2009-re várják; érdekesség, hogy a projektet a Stegeman kolbászgyártó cég is támogatja. A kutatók az őssejtek megfelelő,
ellenőrzött közegben (bioreaktorban) történő osztódását tanulmányozzák, azon őssejtek után kutatva, amelyek a legnagyobb mennyiségű hús előállítására képesek. Elméletileg egy sejtből annyi húst elő lehetne állítani, amennyi a Föld lakosságának egy évi fogyasztását fedezni tudná.
A világ többi részén is folynak már hasonló próbálkozások. Jason Matheny, a marylandi egyetem doktorandusza is a hús mesterséges előállítása mellett érvel. A kutatók szerint a mesterséges hús előnyei az olcsó, környezetbarát előállíthatóság mellett a szabályozhatóság. Lehetségesnek tartják az egészséges, szívbarát, egyéni ízlések alapján létrehozható hús előállítását is. Az eljárás technikai oldalához idéznék a wired.com egyik cikkéből:

„"75-95 százaléka annak a tápláléknak, amit jelenleg [a hústermelés céljából tartott] állatoknak adunk, elvész az anyagcsere és olyan, nem ehető részek miatt, mint a csont- vagy az idegrendszer. A mesterséges előállítás során kiiktatódik az állat szervezete, csakis azt a részt hozzuk létre, amelyet meg is eszük" - fejtette ki Matheny.
"Jelenleg minden technikai feltétel adott a hús in vitro előállításához. Megfelelő támogatottság és intenzív kutatási munka révén a mesterséges hús öt éven belül létrehozható" – állítja Paul Kosnik, a hawaii székhelyű Tissue Genessis nevű vállalat alelnöke. A Genessis többek között már teljes izmokat is létre tud hozni.
Matheny szerint a legegyszerűbb 1 mm vastag, nagy kiterjedésű hús-szeletek létrehozása, amelyek előállítása pár hetet venne igénybe. Jelenlegi berendezések és alapanyagok felhasználásával, az ezzel a módszerrel létrehozott hús kilója kétezer és 20 ezer dollár között lenne. Viszont ipari méretekben alkalmazva egy dollár alatti kilónkénti előállítási árra lehet majd számítani. Az állatvédő aktivisták bizonyára értékelnék, ha a hagyományos vágóhidakat le lehetne valamivel cserélni. További pozitívum lehet, hogy a laborhús mindenféle fertőzéstől mentes, feltéve, ha a donorsejt egészséges.
Az állattartó telepeken a sertést, marhát, a tyúkot stb. növekedési hormonokkal és antibiotikumokkal kezelik, amelyeknek esetleges káros emberi mellékhatásai még nem tisztázottak. A mesterséges húselőállításban ilyen szerekre nem volna szükség. Az in vitro hús emellett alig tartalmazna zsírt. Az is szempont, hogy mivel hiányozna a csont, nem is akadhat meg a szilánkja a fogyasztó torkában, fulladást okozva.
A nagyipari állattartás nitrát- és metántermeléssel szennyezi a környezetet – bár az igaz, hogy az in vitro termelésben is jelentkeznek melléktermékek, de ezek környezetterhelő hatása a várakozások szerint kisebb lesz. És a gazdasági érv: az in vitro húselőállítás elvileg azért nem kerül olyan sokba, mert meg lehet spórolni például a legelők költségét. A számítások szerint az in vitro húsiparnak nem lenne szüksége a manapság megszokott, hatalmas állami támogatások igénybevételére.

Ellenérvéként szól, hogy a mesterséges hús előállításához energiára, infrastruktúrára és tápanyagokra van szükség, melyek előállítása jelentős környezeti terhelést jelenthet, káros hatást gyakorolva a vadállományra. Kulturális érv: számos fogyasztó kizárólag természetes körülmények között előállított hústermékeket hajlandó megenni, és mivel a mostani húsfeldolgozás nagyipari viszonyai is elriasztják, nem lesz vevő egy teljesen „high-tech” termékre. Az ellenérv az, hogy a nyugati, fogyasztók évtizedek óta esznek többszörösen feldolgozott  növényi           fehérjéket. További érv, hogy a mesterséges hús nem lesz olyan minőségű, mint a hagyományos módszerekkel előállított. Kinézete, íze, szaga, textúrája valószínűleg nem fog teljes mértékben hasonlítani az “igazira”.”²

Mindamellett e kérdés vizsgálatakor nagyon fontos a világ élelmezési helyzetének az alakulása, melyhez idéznék egy cikket az agrotrend.hu-ról melynek forrása a Világgazdaság:

„…Szakértők szerint 2050-ig több mint kétszeresére nőhet a fogyasztás a világon. Csak az Egyesült Államokban óránként egymillió csirke fogy el, ezt a tempót a növekvő kínai és indiai fogyasztás mellett aligha lehet tartani. Az nyilvánvaló, hogy a hely-, idő- és energiaigényes állattartás és ilyen várható fogyasztás mellett alternatívát kell keresni. Az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO szerint 2000 és 2050 között több mint kétszeresére nő a világ húsfogyasztása, évi 229 millióról 465 millió tonnára. Elsősorban Kína és India fogyasztása növekszik, nem akarnak csak rizst és zöldséget enni az ottaniak…”³

Nyilvánvaló hogy egy ilyen irányú termelési átalakulás feloldaná, a vegetáriánusok ódzkodását a húsevéssel szemben mivel megszűnne a legfontosabb érv: Hogy szenvedést okozunk magasan fejlett idegrendszerrel rendelkező élőlényeknek. Természetesen itt csakis azokat értem, akik morális, filozófiai okból tartózkodnak az ilyesféle tápláléktól.

"http://index.hu/velemeny/jegyzet/libatomo1517/"

Istenkém de igaza van.Érdemes elolvasni!

Nemrég gyarapult a családunk egy kismacskával. Igazából ez nem nagy szám, ha nem ez lenne a harmadik és Anya már kezd kifogyni a türelemből, mivel annak idején egy macskát sem akart. Ennek ellenére az 5 éve nagy nehezen kikönyörgött egy mellé még kettőt befogadtunk. Ez azt jelentette, hogy minden egyes alkalommal egyre nagyobb meggyőzőerővel kellett „támadnom”. Mellesleg van belátó képességem és a hármat, amit múltkor találtam kivittem a menhelyre. Ott már nem volt választásom, mert felénk nem igen lehet elajándékozni. Most mondhatnám, hogy ki az a szemét, aki csak úgy kidobja a kismacskákat az út mellé, de az igazat megvallva így még mindig több túlélési esélyt hagyott nekik mintha vízbe folytatta volna őket. A két Mamámék még ezt a módszert használják. Feleslegesen jártattam annak idején a szám, hogy viszonylag olcsón megoldható lenne és nem kéne a lelki stressz (mert az van, csak el kell képzelni). Persze ilyenkor jön a „nem menthetünk meg minden élőt magunk körül”, de valahogy, a realitások ellenére, semmiképp sem leszek olyan, mint azok, akik csak elmennek a dolgok mellett, mert „van jobb dolguk”. Őket is pontosan megértem, mert egy olyan világban ahol, ha jól tudom,40.000-50.000 ember hal éhen naponta ki látja értelmét akár egy szalmaszálat is odébb tenni? Amúgy is „nézzük csak meg a természetet! A gyenge ott is megöli az erőset, vagyis ez a természet rendje és kész.”. Ez a látásmód, lassan de biztosan gyűrűzik be az emberek mindennapi életébe is, egy példa: Mikor felvételiztem egyetemre sokan felháborodtak, hogy a testileg sérülteknek extra pontok járnak. Következetesen levezették, hogy miért is rossz a társadalomnak, ha például egy fogyatékos tervez egy házat. Az volt a vita vezetőjének fő érve hogy bemerne e akárki menni egy ilyen házba. A másik oldal semmi mást nem tudott felhozni csak irracionális indokokat, például morált meg tapintatot. Valahogy borzongató volt, hogy annak a válasza tűnt győztesnek, aki egyszerűen csak félrelökné a testi fogyatékost. Amúgy nem kell ilyen keményen megítélni, akiknek akkor ez volt a véleménye, mert iszonyatos nyomás volt rajtunk. Az életünk múlhatott azon, hogy ki mennyivel jut be hova. Kikényszerítette belőlünk a legrosszabbat, az állatot. Hiszen ha kiraknánk hat embert a sivatagba és egy fejadagnyi ételt, akkor egyszerűen lemészárolnák egymást az életben maradásért. Ugyanezt váltja ki a ma emberéből a társadalom minden szegletét átható versenykényszer. Én nem hiszem, hogy az emberiség fejlődésének legmagasabb pontja a visszatérés lenne az állatvilágba, mert akkor felesleges bármiféle kultúra, de maga a tudatosság is. Ez kevesebbel is meg tudnánk tenni. Persze ez szubjektív. De már megint eltértem picit a tárgytól…

A Keleti pályaudvaron futottam össze egy érdekes fickóval aki, saját bevallása szerint, újságot árult, amiben a hajléktalanok által írt versek vannak, és fizessek, annyit-amennyit gondolok. Kíváncsi lettem. Nem voltak rosszak, de az újság hátulját nézegettem a legtovább. Tudom, hogy hatást akarnak elérni (attól tartok, hogy anyagi okokból) vele. A képen egy hajléktalan apa szorongatja a durván 2 éves gyerekét, és valahogy a tekintetük rémítően megrázó. Főleg a gyereké, aki pedig még nem igazán bírná tettetni. Feltöltöm nemsokára, hogy értsétek, mire gondolok.

Akkor érdemes e egy olyan célért küzdeni (vagy óvatosabban fogalmazva „tenni”) ami megvalósíthatatlan? Sokan, a tudományt emelve védőpajzsként, azt állítják, hogy semmit sem kell tenniük más élőlényekért, mert a természet a küzdelemről szól (itt gyakran emlegetik az evolúciót). Dosztojevszki azt írta a „Karamazov testvérek” végén (neki is erősen közelített már az élet vége) és adta Aljosa Karamazov szájába: „- Gyermekeim, ó, drága barátaim, ne féljenek az élettől! Olyan szép az élet, amikor valami jót és igazat cselekszik az ember! ¹”. Ehhez nem fűznék kommentárt…

Még egy gondolat a végére a macskához visszakanyarodva: Ahogy játszok vele és látom, milyen tüneményes egyszerűen összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy most valahol szétlapítva fekhetne az út szélén. Ilyenkor tényleg szuperül érzem magam a jócselekedettől és úgy érzem jól magam, hogy egy fillért se fizettem érte (remélem talált az éle).

¹:Fjodor Mihajlovics Dosztojevszki: A Karamazov testvérek 614. oldal

  Ma lapozgattam a fórumok között és megakadt a szemem egy topikon, amit egy fiatal lány nyitott. Arra volt kíváncsi, hogy mi történik, a cicájával miután meghal. Erre megérkezett legalább három felhasználó és közölték vele, hogy semmi lett, de „ne aggódjon, mert ez a természet rendje!”. Sejtem ezzel jócskán megvigasztalták. Ezek a pragmatikus emberek, nagy valószínűséggel, 40 év múlva valamelyik templomban fognak térdepelni, hogy a mennyországba jussanak. Mert a „természet rendjét” már nehezebb elviselni, ha magadon vagy a környezeteden kell megérezni…

  „Na és akkor hazudni jobb?” kérdezhetné az olvasó, de ha pusztán tudományosan tekintjük a társadalmunk, kultúránk számtalan eleme nem más, mint öncsalás. Sőt mindenki hogy üvöltene az ellen, ha holnap nem embernek hanem „bio-gépeknek” hívnánk egymást, a testrészeinket meg alkatrészeknek. Ráadásul az alkotmányunk is utal valamiféle „veleszületett emberi jogokra” pedig hogy lehetne bárkinek bármilyen joga? Ennyire jó lenne nekünk egy ilyen világban? Akkor már inkább hazudjunk, nem? Játsszuk azt, hogy „kiválasztottak vagyunk”,”célért élünk”,”az Isten teremtményei vagyunk”. Mert, minden valószínűség szerint, egy kémiai véletlen eredményei vagyunk, és pont annyira van értelme bárminek, mint amennyit mögé képzelünk. Ez hogy tetszik? Sehogy. Akkor miért nem játszhatunk, vagy másokat miért nem engedünk játszani? Ahogy a hívőkkel sem szabad kötekedni tudományosan, mert hisz és jó így neki. Hit nélkül nem bírna élni. Mi értelme elvenni tőle a hitet? Régen én is mindig kötekedtem a hívőkkel, de végül világossá vált, hogy csak azért, hogy ők is egy ilyen rideg világban éljenek? Sokakon vettem észre hogy csak azért támadnak a különböző hívőknek, mert azt akarják, hogy azok is ugyanolyan kétségbeesettek legyenek, mint ők maguk. Végül a lánynak is elmondta egy-két tapintatosabb felhasználó hogy „Ne félj, örökké veled lesz gondolatban.” hát nem sokkal jobban hangzik? Mint a Mikulás…

(Kép a Ghost in the Shellből)

Én nem tartom bűnnek a kegyes hazugságot. „Benned minden összetörhet. Ha egyszer durvábban érsz földet…”¹.

¹: Ákos – Nagyvárosi angyal

    Albert Györgyi tegnap elhunyt. Részvétem a családjának, de nem róla fogok írni, mindössze egy ide vágó apróság: Mikor a hírt meghallottam volt egy megérzésem hogy az origo.hu-n „botrány” lehet. Vagyis akkor még lehetett kommentálni a hírt, ez a lehetőség durván 550 hozzászóló után szűnt meg és, bár ezt sehol sem erősítették meg, megérzésem szerint az origónak kezdett kényelmetlenné válni a dolog. Megmagyarázom: Már a második hozzászólás az volt a hírhez hogy „na, végre!”. Innentől szerintem már érthető hogy mi is volt a baj. Ugyanaz, ami miatt az M1 „Társulat” című műsorának internetes fóruma is kénytelen volt bezárni. Ugyanos olyan mocskolódási hullám indult útnak, amit semmivel sem lehetett feltartóztatni. De bizony az emberek arc nélkül, a büntetés elmaradásának tudatában, kimutatják a foguk fehérjét. Gyakran olvasgatom a fórumokat, egy időben kísérleteztem azzal, hogy beleszóljak, de miután számtalanszor „lezsidóztak” (ami önmagában nem is lenne probléma, csak én értem, hogy ők ezzel mit akarnak mondani) inkább hagytam. Gyakran gondolok arra, hogy az megoldást jelenthetne, ha felszámolnánk az internet adta anonimitást. Persze ilyenkor eszembe jut azért, hogy mit ér az erőszakkal kikényszerített „status quo”. Jobb, ha az emberek csak gondolják, és nem teszik? Akkor már inkább mondják, ki legalább nem kell nekünk kitalálni, legalább is én így gondolom. Alapvetően persze van pozitív oldala is a névtelenségnek, például hogy itt olyan kérdéseket is fel lehet tenni, amit a valóságban az ember szégyell, vagy itt nem számít az ember külseje. Ezt a témát Killtheradical is fölveti a blogján (http://killtheradical.blog.hu/2008/10/01/es_a_0111_ik_napon_monda_a_nagy_halozati_eszkoz) ő szabályokat javasol, ami nem is lenne rossz, de ahhoz mindenképp kell a büntethetőség megléte, hogy valaki komolyan is vegye azokat. Nehéz lenne most egy olyan internetet elképzelni hirtelen ahol minden egyes ember könnyedén beazonosítható, sőt ez adatvédelmi gondokat is felvetne. Na meg persze egyből beleütközünk a szólásszabadság kérdésébe. Mert hát azt is tolerálnunk kell a törvény szerint, ha valakinek az a halálhírre az első gondolata hogy „na, végre”.Én a gondot nem is e felől közelítem meg, hiszen minden egyes embernek joga van hozzá, hogy örüljön egy másik ember halálának (természetesen nem morálisan gondolom, pusztán jogilag). Amit eddig leírtam az csak a bevezetés egy másik problémakör tárgyalásához…

    Nem mondok, el túl nagy titkot mikor elárulom, hogy a demokráciának (egyelőre) két fajtája van: A közvetlen és a képviseleti. Akkor, se ha azt mondom, hogy nem véletlenül nincs sehol a világon közvetlen demokrácia, és ennek több összetevője van. Először is borzasztó lassú lenne az ügyintézés, ez nyilvánvaló. Az ókori Athéni demokráciában még működött, hogy minden egyes polgár beleszólhatott közvetlenül a politikába, ám ezt már lehetetlen lenne egy akár 1 milliós államban is kivitelezni. Montesquie véleménye például az volt, hogy minél nagyobb kiterjedésű egy állam annál inkább despotikus módszerekkel kell kormányozni, hogy a birodalom méretei miatti késedelmet egy uralkodó gyors döntései bírják kiegyenlíteni. Nagyban függ az államgépezet működése a bürokráciája által használt eszközökön, most esetünkben általában ez az információs-kor eszközei. Minél hatékonyabb annál nagyobb országot lehet demokratikusan kormányozni,de persze akkor is csak úgy, mint a mi „nyugati típusú demokráciáinkat” . A mai Magyarországi helyzet jól példázza mit is tesz a közvetlen demokrácia a politikai rendszerrel. Hogy miért mondtam közvetlent? Ez egyszerű, mert a népszavazás közvetlen. Nem véletlen hogy a népszavazási kezdeményeket csak a parlament elbírálása után lehet kihirdetni, és végül megtartani. Most jön egy nagyon fontos dolog: A társadalom nagyrészt alkotó néptömegek szellemi szintje nem áll azon a magaslaton, hogy érdemes lenne őket döntések meghozatalára kijelölni. Az ember amúgy is csak egy rendkívül agresszív állat fejlett technológiával, és még nagyon az elején vagyunk annak, hogy kiemelkedhessünk a mosatni létünkből. A folyamatos háborúk, gyűlölködések, pártoskodások még a viszonylag békés időket is képesek megrontani (és itt jobb a „vigyázó szemeinket” Magyarország politikai helyzetére emeljük). Ezen kívül jellemző még a rövidlátás, aminek ékes példáját szolgáltattuk a nemrég megtartott népszavazáson. Inkább magunkra költjük azt a 300 forintot (rövidtávú gondolkodás), és majd később bedől az egész egészségügy és sírunk, hogy „jaj, mi lesz velünk!”.A legtöbb polgár felelőtlenül bír csak gondolkodni és erre a politikai rendszer „üzemeltetőinek” gondolnia kéne, nem felelőtlen, demagógiával kihasználni.

Egy nagyon fontos dolog a végére:

I.                    Az emberek legtöbbje ma állandó jelleggel szidja a kommunizmust…

II.                   Ellenben mindenki visszavágyik bele („Az állam gondoskodjon csak szépen rólam”)

Mondanom kell egy nagyon szomorú dolgot: 1990-ben úgy döntöttünk, hogy a szabadpiacra alapozó kapitalista demokráciákhoz akarunk tartozni, aminek az egyik alapja, hogy „élj meg magad!”, ha nem akkor meghalsz és kész. Tudom, az államnak vannak szociális feladatai (mint a segélyek) de pont a jóléti állam válságát éljük. Ma már nyugaton is elértek a politikai rendszerek arra a pontra, hogy megpróbálnak nem több kedvezményt adni a lakosságnak, hanem csak az eddigieket megtartani. Miért nem vehetnek el? Ki vállalkozna rá? A „nép” azonnal elsöpörné az adott vezetőt. A demokratikus politikai rendszer sajátosságai nem engedik (a szavazatokért folyó verseny), és ezért van ma Magyarországon válság. Azért javasolnak a politikusok szakértői kormányt, hogy az megtegye azt, amit ők nem mernek. Alapvetően nem lenne gond az egész rendszerrel, ha nem lenne két igen masszív probléma így a XXI. század kezdetén:

1)A vallás és más szervezőerő nélkül, és még egyelőre (ez az én véleményem) más erős ideológia nélkül, a társadalom értékválsággal küszködik. Talán ez nem is egy értékválság mindössze pont az értékek sokszínűsége jellemzi (mivel nincs egy irányadó vonal, ami alapján a társadalom nagy része szerveződhetne) ami egyrészt nem gond mert ez a szabadság. Ám ez miatt számtalan csoport létesül a társadalom berkein belül, amik egymással ellentétes véleményeket, értékeket képviselnek. És az emberi természetből adódóan ezek a kis csoportok befolyásuk alá akarják vonni az egész társadalmat ráerőszakolva értékeiket (Magyarországon leginkább a különböző vallási csoportok, szélsőséges politikai pártok, erős gazdasági befolyással rendelkező csoportosulások).

2)A „gazdasági csoda” ideje elmúlt, már érezhető hogy lassan közeledünk a Föld tűrőképességének határaihoz. Nincs, vagy fogytán már az üzemanyag, a jóléti államok bővítésére. És ez alapvetően ingatja meg a demokrácia intézményét, mert a primitív néptömegek nem fogják megérteni, hogy, nincs már keret a kedvezmények további bővítésére.

Össze-vissza kalandoztam ebben az írásban, mindössze rá akarok világítani, hogy az emberek többsége nem érett még a demokráciára és nem véletlen hogy a jelenlegi vezetők a képviseleti demokráciát preferálják, ahol az egész néptömeg nem szerepel aktívan a politikai életben. Én magam fontosnak tartom a szabadságjogok megtartását, ami a kultúra és a tudomány fejlődésének motorja viszont a politika világába veszélyes a képzetlen tömegek beengedése. Mert sok ilyen „na, végre!” ember él a társadalomban és a számuk érthetetlen módon egyre nő. Ráadásul az emberek szinte igénylik az ellenségképet, és azok a vezetők igazán sikeresek, akik az emberek elé képesek vizionálni ilyet. A gyűlölet létfontosságú szükséglete a társadalom nagy részének. Visszagondolva utólag talán nem is baj hogy az interneten névtelenség uralkodik. De akkor is szükséges lenne, hogy az arctalanul vitézkedő „internet huszárok” valahogy kénytelenek legyenek vállalni a tetteik következményeit.

Most előadom, hogy mit is értek pánikbetegség alatt, csak hogy a laikusok is mélyebben bepillanthassanak ennek a dolognak a működésébe. Hogy minek írom ezt le? Gyakran látom, hogy a többség legyint, hogy „agybaj” és hogy ilyen nem is létezik. Előre bocsájtom, hogy csak a felét írhatom le a teljes igaságot, mert a másik felét nagyközönség előtt szégyellném.

A dolog pont 7 éve kezdődött általánosban egy kémia órán, mikor is anyagokkal kísérleteztünk és valami szúrós, fullasztó izé került a levegőbe. Természetesen teljesen veszélytelen volt, senkinek nem is lett semmi baja, sőt, tanárnő így tervezte, hogy tudjuk milyen ennek a vegyületnek a szaga. Csakhogy óra után is olyan volt mintha ugyanazt a szagot továbbra is érezném, és nehezebb volt lélegeznem. Innentől kezdve, első években csak ritkábban (2 naponta 2X), fuldokoltam és szédültem. Érdekes hogy ezt nem igazán pedzegettem senki előtt, olyan volt, mint egy titok. Amúgy ez volt az első két tünet. A harmadikat nyolcadik elején szereztem, mégpedig nem bírtam nyelni, ha nem ittam valakit az ételhez. Valahogy a számban volt a falat, de egyszerűen képtelen voltam lenyelni. Ez annyira zavaró volt, hogy már kiböktem a szüleimnek, és voltam is torokvizsgálaton (azért mentem, mert ez már olyannak tűnt mintha valóbban lenne valami baj a torkommal), de semmit sem talált az orvos. Tehát, hivatalosan, „semmi” sem volt ennek ellenére nem múlt el. Természetesen a nyolcadik év se volt semmi, mert bérmálkoztam és ballagtam. A templomban még talpon tudtam valahogy maradni (habár közben sokat kellett ministrálni, hiába magyaráztam, hogy nem bírom a szereplést), de a ballagáson elszédültem, mert már tényleg nem kaptam levegőt. Ez úgy szokott lenni, hogy órák alatt, ha rájön az emberre, akkor még nagyrészt ki lehet bírni, mert, kihasználhatjuk, hogy ülünk, vagy, hogy épp nem vagyunk a figyelem középpontjában. De a szereplés egészen más. Nem aprózom el, mert nem sok értelme van. A dolog évről-évre egyre rosszabb lett, de legalább egyre inkább meg tanultam kezelni. Figyelem: A „kezelés” és a megoldás két különböző dolog. Mindennek lehet kicsit tompítani az élét. Mindig benne van a dologban a halálfélelem, és ezért nem lehet fittyet hányni rá, ha jön. Újra és újra beugratja az embert ugyanabba a csapdába. Úgy épül bele az ember mindennapjaiba akár a szenvedélybeteg életébe az adott szenvedélye, míg végül minden egyes döntésében számolnia kell vele. Gyorsan rájöttem, hogy fizikailag (röntgenekkel, vizsgálatokkal) nem lehet azonosítani. De van egy fontos megállapítani való: Annak ellenére, hogy kimutatni nem lehet, az ember időről-időre elmegy különböző vizsgálatokra, mert meg van róla győződve, hogy most valódi baja van, és gond van (tegyük fel a példa érdekében) mondjuk a tüdejével. Ja meg a nyár sem valami jó a legtöbb esetben mert meleg a levegő, ezért nehezebb érezni, hogy mikor is jár ki be, amitől megint csak meg lehet rémülni. Persze mondhatná valaki, hogyha ekkora szakértő vagyok, meg így kiismertem akkor miért hagyom magam mindig becsapni. Aki mondjuk már került életveszélyes helyzetbe, és valahogy megkörnyékezte a halál előszele az pontosan meg fogja érteni miért is, aki meg még nem élt ilyesmit át annak feleslegesen magyarázom. Szóval, ha az ember érez, valamit soha sem lehet benne biztos, hogy valódi és jó ha ezt nekem elhiszitek, ettől be lehet csavarodni. Egyelőre ennyi erről szerintem elég. Ha valaki ilyesmit érez magán annak szeretném tanácsolni hogy forduljon orvoshoz, mert meg lehet gyógyítani, habár picit lassan. De persze ehhez nyugalom kéne, amiből mostanában nincs az embereknek túl sok…

    Ez egy olyan téma, ami jócskán érint mivel mindkét szülőm tanár, így lehetőségem van kétfelől szemlélni a dolgokat. Alapvetően van egy olyan vélemény ma Magyarországon (máshol nem tudom, ennyire nem vagyok tájékozott) hogy a diákokat megillető jogok köre olyan mértékben növekedett, hogy ez már a tanítást veszélyezteti. A gond megint csak ott van, hogy a törvény idealizmusa egy utópisztikus világban tökéletesen működne, de a valóság… na, igen. A legutóbb nagy dirrel-dúrral beharangozott tanárverések csak a jéghegy csúcsa (erről majd később). Ez már megüti a társadalmi ingerküszöböt és lehet rajta csámcsogni egy jót a médiában. Láttam „Az estében”(M1) hogy az egyik megkérdezett szakértő azt mondta szinte már lázas hevülettel, hogy véletlenül se legyen a gyerek az áldozat, és hogy véletlenül se rajta toroljuk, meg amit elkövetett. Véleménye szerint a mi felelősségünk. Az lehet… de mégis kéne valamiféle kiutat keresni ebből a helyzetből, mert a „szakértők” módszerei vagy sikertelenek, vagy senki sem veszi a fáradságot, hogy alkalmazza őket (ezt tudom cáfolni, mert itt nálunk, ahol Apa tanít, alkalmazzák, de felemás eredménnyel). Előfordult, hogy annyira kontrolállhatatlanná vált a gyerek hogy a tanár szeme láttára (aki, nem mert semmit tenni) kiugrott az ablakon (földszint volt, szóval nem kell rosszra gondolni). Vannak olyan tanárok, akiktől fél még a legrosszabb is, de azok jól megtermett férfiak, akiknek valóbban veszélyes „beszólni”. Anyáéknál nem egyszer előfordult, hogy tanárt pofoztak meg a szülők vagy diákok. Olyan is előfordult, hogy két szülő verekedett össze az osztály előtt. Na, kérdezem én: Ilyen körülmények között feltétlenül ragaszkodnunk kell az összes liberális érték betartásához? Valakinek a joga csak addig terjed, amíg bele nem ütközik egy másik ember jogába. Ennek kell érvényt szerezni. Sok olyan fiatalt láttam, akik elkallódtak, mert a kezelhetetlen diákok őket is magukkal rántották. Én sem vagyok/voltam szent, és nem is a bulizás, az alkohol ellen vagyok. Ez a dolog nem erről szól, mert amíg valaki a megfelelő módon tanul addig, szerintem, azt tesz, amit akar, az ő dolga. Ez a bejegyzés sem arról szól, hogy „na, csináljuk erkölcsös gyerekeket”, hanem hogy vegyük elejét az iskolai erőszaknak. Ha mindennaposak lesznek a tanárverések, akkor a gyerekek még kevésbé fognak tanulni. A tanárnak méltóság kell, hogy le tudja kötni a diákok figyelmét… de milyen méltósága lehet annak a gyerekek előtt, akit mondjuk pont nemrég vágott pofon valamelyik szülő? Semmilyen. Sokszor gondolkodom, miért növekszik az erőszak a társadalomban. Van egy felvetés, hogy egyáltalán nem növekszik, csak mivel a hírek gyorsabban terjednek így értesülünk arról, amiről régebben nem tudtunk. Igen ám, de a statisztikák csak azt mutatják, hogy évről-évre, a szemünk előtt emelkedik (amit észre is lehet venni). Szóval követhető egy emelkedő tendencia. Sokan a televízió, számítógépes játékok hatásának tudják be. Erről előadom a saját véleményem. Mielőtt bárki bármivel megvádol kijelentem: Rengeteg számítógépes játékkal játszottam és játszom, tehát megpróbálok nem zsigerből ítélni.

    Kezdjük az első dologgal, a médiával. A reklámok/televízió/számítógépes játékgyártásban van egy sikermódszer: Az emberek, alap, ösztöneire való hatás. Ez tökéletesen be szokott jönni, vegyük csak a meztelen/hiányos öltözetű nőket a filmekben, reklámokban… a minél több szexuális tartalom a biztos siker egyik titka. A gyilkosságok, erőszak bemutatása is biztos siker szokott lenni, ezt nem is kell bizonyítanom attól tartok. Természetesen a szexualitás, az erőszak jelent van a „magas művészetben” is, mert ott a helye, de az az apró különbség hogy általában azokban ezek bemutatásának értelme van, célt szolgál, míg a pusztán szórakoztató művekben ez csak eszköz, hogy növelje a nézettséget. Mert hát a szórakoztató ipar (vele a televízió is például) szolgáltat (szórakoztat), vagyis igazodik az emberek ízléséhez. A gladiátorjátékok is igazodtak az emberek ízléséhez az ókori Rómában. És bizony-bizony: Egy vékony rétegnek kell, ha kell,a megfelelő irányba igazítani a tömegízlést a színfalak mögött,vagy az,egyre primitívebb,tömeg fogja a saját ízléséhez igazítani a szórakoztató ipart/médiát,és a történelem során azt hiszem láttuk, hogy mit okoz ez (szórakozássá váló kivégzés-megtekintések,boszorkányégetés „brahiból” például). Persze akkor a „vékony réteg” felteheti magának a kérdést hogy „mitől lenne nekem jogom, hogy beleszóljak mások életébe?”. Ez valóbban fogós. Előhozakodok egy példával: Ha régen egyeseknek nem jutott volna eszébe, hogy legyen, minden embernek szólásszabadsága akkor most egyáltalán nem nyithatnánk ki a szánkat. De ez helytelen, mert a szólásszabadságot nem volt nehéz elfogadtatni az egész társadalommal. Viszontmondjuk a szórakoztató ipar korlátozása egész biztos előhívná a többség ellenérzését. Próbáltuk volna csak az ókori római birodalom lakosaival elfogadtatni, hogy másnapra betiltod a gladiátor játékokat. Egész biztos elhajtanának a búsba. A mai ember és a régi ember között azonban van egy nagy különbség. A nyugati társadalom már átesett a történelem során a vallás mindenhatóságán. Tehát a keresztény erkölcsök mélyen beleépültek az emberekbe és ez kihatással van, vegyük például a gyilkossághoz való hozzáállásukat. Fölvethetjük tehát annak a lehetőségét, hogy a mai szórakoztató ipar még csak azért nem rendezett modern gladiátor show-kat (ahol valódi emberek ölnek meg valódi embereket) mert a tömegekben él még a keresztény értékrend. Ez alatt persze közel sem azt értem, hogy mind betartanák a vallás parancsolatait szóról-szóra, hanem hogy a „Ne ölj!” gyökeret vert az évszázadok alatt. Erős gyökeret. Van és volt olyan társadalom ahol az emberölés nem nagydolog. Persze kevés az ilyesmi pár igen egyszerű okból: Az összes ember génkészletében vannak olyan hasonlóságok, amik arra ösztönzik az egyedeket, hogy egymást minél kevesebbszer öljék meg (a kutyák is gyakran összevesznek, de csak ritkán ölik meg egymást). Másrészt az embertársas lény, és a természetben is az volt. Ezzel kapcsolatban nem is kell szerintem semmi mást megjegyeznem, érthető. Jól elkalandoztam, mi? Talán nem is annyira. Mindössze föllebbentettem annak a lehetőségét, hogy egy esetleges erkölcsi változás könnyűszerrel visszahozhatja a szórakoztató ipar „eldurvulását”. Most is „durvul” mert a társadalom közértékei villámgyorsan változnak. Órákat lehetne írni a változás mikéntjéről és arról, hogy ez milyen összeütközéshez vezet a különböző emberi csoportok között. Ráadásul van egy nagyon fontos dolog, amit egyesek nem értenek: Az amúgy is tanulatlan tömegeket a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül (ide jön még az internet) számtalan behatás éri. Hatalmas információmennyiség éri el őket, és ők keveset értenek meg, ami ahhoz vezet, hogy összezavarodnak, könnyen elragadják őket a szélsőségek. A növekvő iskolai vagy bármilyen erőszak mögött ott áll a rendfenntartás gyöngesége és az ostobaság. Több féle ostobaság: Azoké, akik nem értik, meg hogy a rendet fönt kell tartani, mert csak a stabilitás hozhat fejlődést. És azok (tegyük fel a gyerek szülei) akik… akik egyszerűen primitívek. Van attól tartok a „liberális típusú” oktatási rendszerben egy kis hiba. Az hogy a gyermeket nem annak tekinti ami. Én sokszor láttam, hogy a gyerekek megölik a náluk kisebb lényeket ösztönszerűen, élvezetből. De gondoljunk bele: Ha egy gyerek a vadonban születik és valahogy életben marad akkor egyáltalán nem lesz viszolygása attól, hogy a természet törvényeit kövesse („Megölni mindent, ami körülötte van a saját életben maradása okán”). Így van ez a mi gyermekeinkkel is: Ha nem nevelünk belőlük embert akkor csak állatok maradnak. Lehet szép szóval és lehet erőszakkal. A szép szónak általában kisebb a hatásfoka (ezt sajnálattal mondom, pedig ez lenne az ideális mód) mint az erőszaknak. Mielőtt még bárki felhördülne, én az erőszak alatt nem csak a pofonokat értem. Ha megtiltunk a gyereknek valamit az is az erőszakos módhoz tartozik. És az emberek 99%-a igenis használ erőszakot a nevelésben,szóval… de akkor amit otthon meg lehet csinálni azt a tanárok miért ne tehetnék meg. Erre mondja valaki „hogy de megteheti!”. Otthon általában az adja a büntetés erejét, hogy valóbban rákényszeríthető a gyerek hogy kövesse a szülei akaratát (a legtöbb esetben, mert persze mindenki látott már akaratos gyerek-mulyaszülő párost azt hiszem), mert tőle függ anyagilag. A tanár ezt nem teheti meg, neki most jelenleg olyasféle hatalma van, hogy beírás/rossz jegy, ami nem igazán érdekli a gyereket, és, a legrosszabb, de nem a legritkább esetben, a szülőt sem. Akkor mit ért el a tanár? Semmit. Ki sem küldheti, mert ha valami baj éri, akkor őt kasznizzák be érte. A korhatáros filmek gyerekekre gyakorolt hatásáról (akit csak úgy „ott felejtenek” a szülei a TV előtt) nem írok semmit, mert ez már mindenkinek a könyökén jön ki szerintem.

Megoldás? Sokan csípőből bemondanak ezt-azt: Hogy adjuk több jogot a tanároknak a fegyelmezésre. Hogy ki lehessen csapni a diákokat végleg már akár az általános iskolából is. Most vegyük csak ezt a kettőt. Több jog a tanároknak… a szüleim is mindig ezt mondják. Természetesen nem jó, ha a gyerek belátása szerint cselekedhet az óra kellős közepén (pl. megrugdossa a tanárt), de óvatosnak kell lennie nehogy a tanár esetleg túl sok jogot, kapjon. Habár a múlt nemzedékek is elég szépen felnőttek annak ellenére, hogy kemény szigor uralkodott. A kicsapás nem megoldás, mert a kicsapott diákok nem tudnak dolgozni (általános nélkül abszolult esélytelenek) és az lenne a vége, hogy beolvadnának az alvilágba, egy külön fosztogató-gyilkoló csoportot alkotva, ami önmagát termeli újra (és nagy valószínűséggel a számuk egyre növekedne). A megoldáshoz összehangolt munka kell, és véletlenül sem szabad politikai tőkét kovácsolni belőle, vagy kisebbségi ügyet. A jelenlegi, csak az ideológia mögé bújó politika ezt nem tudja józanul megoldani. Reménykedünk tehát a legjobbakban. Amerika más ügy, mert ott a fegyvertartás lazasága okozza a galibát szerintem. Én azért nem szeretném, ha a jövő ez lenne, amit nemrég olvastam: „Kötelezővé tenné a tanároknak a fegyvertartást Texas államban”…

Lehet hogy írok kicsit a közbiztonságról,mivel ma hajnalban vertek meg,és még igen-igen lüktet a fejem.A lényeg a lényeg hogy hallottam róla hogy minden egyes péntek este 6-7 verekedés van,de nem gondoltam hogy pont ma este én is megtapasztalhatom közelről ezt az élményt.Mázlim volt eddig,csak úgy dúrván 3 éve kaptam a fejemre.Tudom hogy végül is én vagyok a hibás mert Péntek este fel akartam menni a városba szórakozni.A lényeg hogy elmentem barátaimmal iszogatni egy elhagyott játszótérhez és mit ad Isten 7 korombeli fiatal termett ott.Provokoltak kicsit,szidtak minket,meg Anyámat,én marha pedig úgy gondoltam ez nem szép dolog és visszaszóltam.Na kábé ezért fáj most a fejem.Visszaütni csak módjával lehetett 7 ember ellen(=csoda hogy élek).Végül megelégelték a nyírásomat és nagy nehezen elhúztak.Közben megjegyezték mekkora csicska lettem,meg örüljek hogy csak ennyit kaptam.Mivel jócskán megfenyegettem őket mindenfélével,zsarukkal,haverokkal,stb…ígyhát hazamentek mivel nem idevalósiak voltak csak ma este jöttek be.Néha azért elgondolkozom hogy érdemes e szétveretnem magam hogy ők jól érezzék kicsit magukat.Mert annak hogy most ki álltam azzal mit is értem el?Azt hogy örülök hogy egyben maradtam…de a vége az hogy se feljelenteni se tudom őket,se megkeresni egyesével hogy na most is kiállnának e velem szemtől-szembe,mert nem idevalósiak.Akkor mi marad?Igen…semmi.Majd a közről később kicsit jegelem a fejem…

Jócskán átpolitizált téma,én pedig csak annak apropóján fogok vele foglalkozni hogy Mamámat éppen ötödjére rabolták ki.Most habzó szájjal üvölthetném hogy „pusztuljon el az összes cigány”,mivel közvetlenül is érintett vagyok.De ez így persze jóval tanúságosabb tapasztalatokat ígér ebben a témakörben,mintha csak úgy olvasnék róla,vagy látnám a televízióban.Itt nálnuk a város körül a „nesszűrben” már leginkább csak cigány családok élnek,akiket oda telepített ki az önkormányzat.Irtózatos szegénységben élnek arra az emberek,mikor kimegyünk közelről is látom.Van ott egy régről megmaradt kis kunyhónk,gyümölcsössel.Néha kimegyünk Mamával mert nagyon köti az ember a karóhoz hogy ott még dolgozgatni kéne,habár a családunk összes tagja teljesen feleslegesnek tartja.Amúgy nincs sok értelme,mert minden el van szinte lopva…a cigányok házról-házra járnak.Közvetlenül a telek mellett áll egy ház ahol egy 7 tagú család él,5 kissebbféle gyerek van.Múltkor lebuktak mert az egyik gyerek elszólta magát,az Anyja alig bírta eltuszkolni előlünk(pont arról beszéltünk hogy ugyan kik lophatnak,és jó lenne ha ők is figyelnének),mert azt hitte hogy mi majd szóvá tesszük.Nem sok értelmét láttam volna…vályogputriban élnek,ruhájuk alig van,és valahogy szörnyű látnom hogy így fogják leélni talán az életüket is.Túl sok álom nélkül.Bentebb,vagyis itt a városban a helyzet lassan kezd „erősen problémássá válni”,mivel  a nesszűr „nyersanyagi”(tudományosan szólva) kiapadóban vannak,és célba vették a várost.Ráadásul van egy maffiavezér réteg ami kihasználja őket.Mikor viszont már idebent loptak meg minket az,kis túlzással,már viszont élet-halál harc…túlzok?700.000-800.000 Ft-os kár szerintem erősen érvágó.Más talán nem így gondolja?Az ember érzi hogy tehetetlen.A rendőrség kijött,állítólag meg is lettek a tettesek,de sem a pénz nem került vissza,sem ők nem lettek megbüntetve.Állítólag fiatalkorúak voltak.Amikor hallom hogy megbüntetik azt az idős férfit aki áramot vezetett a kerítésébe,nem tudom egyoldalúan elítélni.Mert van a tehetetlenség érzésének egy olyan foka hogy az ember (mert ugye a hivatalos szervek képtelenek megvédeni) elkezdi őrültségeken törni a fejét.Két nagyon fontos tényező van ebben az ügyben,úgyszólván a két véglet amit fontosnak tartok megemlíteni:

1)A rendőrség képtelen fentartani a rendet,mert fél fellépni.El sem merem képzelni hogyha nálunk,egy 40.000-es városban,ilyen a helyzet.Akkor egy világtól elzárt kis faluban mi lehet(vagyis talán igen,de majd azt egyszer elmesélem)Amíg az emberek nem érzik biztonságban magukat addig nem lesz tolerancia a cigányság felé.Az élet-halál harcban nem létezik tolerancia.És ezt kénytelenek lesznek belátni az „abszolult jogvédők” is.Természetesen a rendőrség tehetetlenségének is a jelenlegi politikai helyzet az okozója.A jobboldal nem engedi fellépni a szélsőségek ellen,míg a bal oldal a romák ellen.Nem is szólva a jelenlegi segélyezési rendszer demoralizáló hatásáról a többségi társadalomra.Az indulatok megerősödése egyértelműen nem a "semmiből gerjesztett".

2)Másrészt mélységesen megvetendő azoknak a,politika,szervezeteknek a ténykedése amelyek abból nyerik a támogatottságukat,hogy kihasználják az emberek gyűlöletét és félelmét.Most minek köntörfalazzak?A neofasizmus megerősödik pont azért mert a politika képtelen a változtatása.Miért is változtatnának?Mindkét nagy párt harcol a cigányság szavazataiért,leginkább engedmények formájában.Én az egyensúly híve vagyok…csakis békében képzelhető el a fejlődés,mindenféle szélsőség veszélybe sodorhatja ezt.A stabilítás megőrzéséhez viszont szükség van reálpolitikára,amelynek se a FIDESZ sem az MSZP nem élharcosa.A cigányság nagyarányú gyarapodása a jövőben egyre mélyíti a társadalmi vánságot,amely végül elkerülhetetlen „robbanáshoz” vezet.És emberek fognak meghalni.Mindkét oldalról.A szélsőségek győzelme újabb katasztrófával fenyegetne.Nem vagyok szűklátókörű azt hiszem,látom a demokrácia hibáit,de a ma „felkínált” alternatívák biztos romlásba döntenék Magyarországot.Az emberek igénylik a rendet,néha még a szabadságukat is odadobják ha kell.Másik dolog pedig hogy az emberek imádnak gyűlölködni…már lassan-lassan úgy vélem ez is egy biológiai ösztön amit ki kell elégíteni,és erre gyakran tudatosan rá is játszik egy-két politikus.

Ide rakok még egy képet magamról.Így majdnem nyílt lapokkal játszom(anonimítás leszámítva persze)

Magamról picit: 20 éves vagyok, a Nemzetvédelmi egyetemen tanulok. Most kezdem,mivel 2 éve elrontottam az érettségim,és egy évembe került hogy felhozzam magam 407 pontra.Élni sem nagyok akartam persze akkor,de talán ebbe belejátszik a pont most 7 éve tartó pánikbetegségem.Talán tudok is segíteni a tapasztalatlanabb sorstársaimnak.De ez is túl sok rólam,itt sem „magammal fogok törődni” leginkább.”Akkor meg minek kezdtem blogot?”,igaz?Majd meglátjuk hogy alakul…