Nem értem miért nem bírok egészen őszintén viselkedni társaságban.Annak idején bármerre jártam mindenhol másmilyennek ismertek,mert beállítottam magam valamilyen szerepbe és azt játszottam(opportunizmus maximumra járatva).Mikor 20 lettem akkor megígértem magamnak hogy abba hagyom és mostmár olyan "halál őszinte" leszek.Csak valahogy nem megy,ösztönösen ehhez az eszközhöz nyúlok.Pedig mostmár mindenhol egy,ugyanazon,ember akarok lenni.Marhaság,nem igaz?Talán attól félek hogy egészen egyedül maradok abban a fene nagy őszinteségemben?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe: