Inori blogja

„Mindaddig, amíg az Ember könyörtelen pusztítója lesz az alacsonyabb szintű élőlényeknek, nem fogja ismerni sem az egészséget, sem a békét.”

Pitagorasz

Előszó

Annak ellenére, hogy sokan a pusztán a táplálkozásfilozófia területének tekintik a vegetarianizmust, mégis akik ezen elveket követik általában speciális világlátással (filozófiával) rendelkeznek, és, leggyakrabban, nem pusztán egészségügyi szempontokra hivatkoznak. Én megpróbálok inkább az elveik eszmei oldalát feltárni és mellőzni magát a vegetarianizmus „technikáját”. Nagyon fontos, itt az elején, megmagyaráznom, és így egyszerűsítve az általam használt, kissé talán kaotikusnak tűnő, fogalmakat azzal az alapigasággal, hogy mind az állatvédelmi harc, mind a vegetarianizmus mögött egy igazán fontos kérdés: Az állatjog húzódik meg. Továbbá én itt a vegetarianizmus aspektusából vizsgálódom, ám mivel könnyen elmosódik a határ az állatvédelem kérdéseiben így gyakran előfordul, hogy a gondolataim látszólag más vizekre eveznek. Alapvetően objektivitásra törekszem, de gyakran tűnhet úgy, hogy moralizálok ezért előre is elnézést kérek.

 A vegetarianizmus modern kori reneszánsza rokonítható a „zöld” eszmerendszerek előretörésével, melynek kiváltó oka a XX. század során végbemenő, egész társadalmat megrázó, események: A régi, vallásos, eszmerendszer megrendülése, a nagy háborúk, tudomány által ipari jellegűvé tett, vérontása, a hidegháború folyamatos hisztérikus légköre,a fogyasztói társadalom érzelemmentes,élőt és élettelent ugyanúgy kezelő, tárgyiasítása, majd pedig a brutális szembesülés a Föld folyamatosan romló állapotával. Megrendült az addig töretlen hit a technológia/tudomány mindenhatóságában (és ezzel együtt a fenntartható fejlődésbe vetett hit), sőt sokak számára egyenesen ellenségesen jelent meg, pusztán a romlásba vezető útként. Ma már azzal érvelnek, hogy a tudomány nagyrészt saját maga által létrehozott problémáira keresi a választ. Gyakran előkerül részükről a rousseau-i „Vissza a természetbe!” jelmondat. Természetesen a fogyasztói társadalom magaslatáról (ahogy ezt Bayer József a „Politikai gondolkodás története”⁶ című könyvében a modern környezetóvó politikai pártokról szóló fejezetében kiválóan megfogalmazza) már nem létezik visszatérés. Már, csak azért se mert túlságosan átalakítottuk ehhez a Föld ökoszisztémáját.

De először is szeretném bemutatni a vegetarianizmus előtörténetét igazolva, hogy ennek évezredes hagyománya van a különböző kultúrákban, és elhárítani a,mostanság divatos, vádakat hogy ez nem egyéb, mint értelmetlen modern kori hóbort.

Történelmi előzmények

A vegetarianizmus – mint fogalom és jelentékeny mértékben elterjedt táplálkozási gyakorlat – első feljegyzései az ókori Indiából és az ókori görög civilizációkból származnak. A táplálkozási gyakorlat mindkét előfordulása szorosan kötődött az állatok irányában felvállalt erőszakmentességhez (melyet Indiában ahimsa néven ismernek), fő pártfogói pedig a vallási csoportok, illetve filozófusok voltak. Miután a késő ókori Római Birodalomban elterjedt a kereszténység, a vegetarianizmus csaknem teljesen eltűnt Európából. A középkori Európában aszketikus okokból számos szerzetesrend korlátozta vagy tiltotta tagjainak a húsfogyasztást, a halevéssel azonban nem hagytak fel, tehát mai értelmezés szerint nem voltak vegetáriánusok. A reneszánszkori Európában újból feltűnt a vegetarianizmus, de szélesebb körben csak a 19. század és a 20. század során terjedt el.

A vegetarianizmus európai gyakorlásával kapcsolatban a legkorábbi megbízható bizonyítékok az időszámítás előtti 6. századból származnak. A Görögországban ezidőtájt elterjedő vallási irányzat, az orphizmus követői nem fogyasztottak húst, valamint Dél-Olaszország görög telepesek által lakott területén a filozófusként, illetve vallási és erkölcsi tanítóként ismert Pitagorasz (vagy Püthagorasz) is tartózkodott az állatok húsának fogyasztásától. Pitagorasz követői, a püthagoreusok, nem mind gyakoroltak szigorú vegetarianizmust, de a filozófiai iskola belső köre mindenképp mellőzte a húsfogyasztást, és az akkori közvélekedés szerint is a hústól való tartózkodás volt a „pitagoraszi élet” egyik legfőbb erénye. Az orphikusok és a püthagoreusok emellett nem fogyasztottak tojást, valamint nem éltek a hús isteneknek való rituális felajánlásával, mely a hagyományos vallási áldozatbemutatás lényeges része volt akkortájt. Az időszámítás előtti 5. században Empedoklész a vegetarianizmus és az állatok általános tiszteletének radikális elkötelezettjeként tűnt ki kora gondolkodói közül.

Az ókori vegetáriánusok közül sokan úgy tartották, hogy a húsfogyasztás gátolja őket aszketikus és filozófiai fejlődésükben. Legtöbbjük a magatartására etikai magyarázattal szolgált, elutasította az állatok feláldozásának általánosan elterjedt gyakorlatát, és igyekezett előtérbe helyezni az ember és más állatfajok közös jellegzetességeit. Ezzel szemben ellenfeleik jellemzően az ember és állat közötti különbségeket igyekeztek kihangsúlyozni. A kérdés, hogy az ember tartozik-e bárminemű erkölcsi felelősséggel az állatok irányában, jelentős vita tárgyát képezte, és az akkori két oldal civódása nagy hasonlóságot mutat az állati jogok támogatóinak és ellenzőinek modern kori vitáival. A vegetarianizmus jellemzően kapcsolatban volt a lélekvándorlásra vonatkozó vallásos meggyőződéssel. A vegyes táplálkozásúak és a vegetáriánusok között egyaránt széles körben elterjedt hit szerint az emberiség kezdetén – annak aranykorában – fajunk szigorúan erőszakmentes életet élt. Ebben az utópiában a vadászat, állattenyésztés és húsevés, illetőleg a mezőgazdasági munka ismeretlen és szükségtelen volt, mivel a föld bőségesen szolgált eleséggel minden élőlénynek. Ezt a mítoszt mások mellett feljegyezte Hésziodosz (Munkák és napok, 109.), Platón (Politikosz / Az államférfi, 271-2) és a híres római költő, Ovidius (Átváltozások, 1,89) is. Ovidius emellett nagyra értékelte az erőszakmentesség általános, pitagoraszi ideáját (Átváltozások, 15,72).

Az első modern kori Vegetáriánus Társaság 1847-ben alakult meg, Angliában, a Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület) pedig 1883-ban kezdte meg működését.

Elmélet és érvek

Hogy pontos képet kaphassunk magáról a vegetarianizmus meghatározásáról és ideológiai (filozófia hátteréről) szeretnék idézni:

„A vegetarianizmus az a táplálkozási gyakorlat, amely mindenféle állatok (négylábúak, halak, madarak és ízeltlábúak) húsát elveti az ember étrendjéből. De nemcsak táplálkozási gyakorlat, hanem egy kiterjedt eszmerendszer vagy világnézet, melyet az a fő törekvés jellemez, hogy az ember a lehetőségeihez mérten minél kevesebb állatnak okozzon szenvedést, különös tekintettel a tudatos, fejlett idegrendszerrel rendelkező állatokra. A vegetarianizmus a modern társadalmakban a reform- vagy natúrtáplálkozási irányzatok egyike, így követői rendszerint nagy hangsúlyt fektetnek az egészség tudatos megőrzésére. Emellett a hústermelés ökológiai költségessége, illetve a nagyipari előállításhoz társuló jelentős környezetterhelés és környezetszennyezés következtében kapcsolatban áll a környezetvédelemmel; az állatok életminőségének, leölésének és tárgyként való kezelésének etikai aggályai miatt pedig szorosan összefonódik az állatvédelemmel és az állatjogi mozgalommal is. Léteznek azonban olyan követői, akik pusztán (vélelmezett vagy valós) egészségügyi szempontok, vallási tilalmak, illetve nem állatvédelmi eredetű idegenkedés okán mellőzik a húsfogyasztást.

Gyakori előfeltevés, hogy a húsok mellőzésére kizárólag egyfajta túlzott „állatszeretet” vagy szentimentalizmus szolgáltathat alapot. Ezt a feltevést cáfolni látszik az a tény, hogy több modern filozófiai munkában objektív megközelítéssel is igazolhatatlannak találták a non humán állatokkal szemben tanúsított jelenlegi viszonyulásunkat. A modern állatjogi vagy állatfelszabadítási mozgalom létrejötte is egy filozófiai munkának tulajdonítható: az 1975-ben megjelent Animal Liberation (Állatfelszabadítás⁴) című könyvnek, melyet az utilitariánus filozófus, Peter Singer írt. Singer a könyvében elsőként kifejti, hogy az erkölcsi alapelveinknek kivétel nélkül az egyes lények képességei és érdekeltségei szolgáltatnak alapot; tehát alapjában véve azért óvjuk embertársainkat a fájdalomtól, félelemtől és erőszaktól, mert megvan a képességük ezek átélésére, így erős érdekük kötődik ahhoz, hogy mindettől mentesen éljenek. Ez után megvilágítja, hogy a fejlett idegrendszerrel rendelkező non humán állatok hozzánk hasonló módon birtokában vannak ezeknek az alapvető képességeknek és érdekeltségeknek, így kizárólag igazolhatatlan módon zárhatjuk ki őket az erkölcsi megfontolás köréből. Ezt az igazolhatatlan humán attitűdöt egyfajta önkényes diszkriminációként írja le, melyet a rasszizmus és szexizmus analógiájára szpécieszizmusnak nevez. Kitér a diszkriminatív attitűdök közös jellemzőjére: hogy a saját csoportunk tagjainak kisebb jelentőségű érdekeltségeit önkényesen más csoportok tagjainak nagyobb jelentőségű érdekeltségei fölé helyezzük; rámutatva arra, hogy a húsevéssel a triviális gasztronómiai érdekeltségünket szükségszerűen a non humán állatok legalapvetőbb érdekeltségeinek sérelmére elégítjük ki.

Tehát a vegetarianizmus és veganizmus a követői álláspontja szerint nem egyfajta túlzott szentimentalizmus, hanem a modern ember erkölcsi alapelveinek józanész szerinti alkalmazása és kiterjesztése. Valójában az „állatbarát” jelző vegetarianizmussal való kapcsolatba hozása önmagában is a szpécieszista attitűd manifesztációja, mely nyilvánvaló hasonlóságot mutat például a rasszista személyek által használt „niggerbarát” jelzővel. Hasonlóképpen diszkriminatív pusztán azzal érvelni, hogy az állatok azért nem számítanak, „mert állatok”. Az etikai ellenvetések központi témáját képezi az állattartás módja. Elsősorban a napjainkban elterjedt nagyüzemi állattartással szemben fogalmaznak meg kifogásokat az állatok ügyében érdekelt személyek, azzal a kifejezett céllal, hogy megismertessék a vevőközönséget az ilyen állati termékek fogyasztásának tényleges következményeivel. Az intenzív állattartás általánosságban az állatok összezsúfolására és tárgyként való kezelésére épül. Következetesen megvonják tőlük a testmozgás lehetőségét, hiszen azzal energiát égetnének, mely anyagi veszteséghez vezet. A zsúfoltság és az állatok rossz egészségi és mentális állapota miatt jelentősen megnövekszik a megbetegedések és azok elterjedésének kockázata, ezért az állattartók nagy mennyiségű gyógyszert használnak. Az állatokat ezen kívül, szintén a zsúfoltság miatt és a termelékenység végett, természetellenes módon táplálják, valamint módszeresen, rendszerint érzéstelenítés nélkül megcsonkítják: például a tojótyúkok csőrének a végét forró pengével lemetszik; a hím disznókat kasztrálják, illetve letörik a fogukat, kurtítják a farkukat, a fülükből pedig darabokat vágnak ki azonosítás céljából. Mindemellett természetellenes módon, maximális hízásra tenyésztik az állatokat, amely belső szervi megbetegedésekhez és testi torzulásokhoz, így szenvedéshez vezet az életük során. Az ilyen üzemekben számtalan más módon is megnyilvánul az állatok tárgyként való kezelése: a tojótyúkok tenyésztésekor „keletkező” hím csibéket melléktermékként kezelve elpusztítják, például fullasztással vagy egy nagy fordulatszámú darálóval.”¹

A társadalom nagy része számára már a legalapvetőbb vegetáriánus elv, hogy más élőlényeknek is jogokat kell adnunk, is eleve nonszensz. Nem véletlenül hatalmas felzúdulást váltott ki a Shaun Monson díjnyertes dokumentumfilmje a, magyar fordításban, „Földlakók”⁵, mely a maga kegyetlen valóságában ábrázolta az emberek természet és egymás elleni bűneit. Itt azon nyomban fel kell hívnunk a figyelmet egy érdekes paradoxonra: Míg az emberek többségét undorítja a felesleges erőszak, ha közvetlenül tapasztalják, addig elnézik, míg tőlük picit (nem véletlenül „picit” írtam, mert ez még általában az a távolság ahol tehetnének az ügy érdekében) távolabb teszik. Mindamellett mikor szembesítjük őket azzal, amikről elméletileg tudniuk kéne borzasztóan megütköznek, mint a „Földlakók”-on 2003-ban. Példának hozhatjuk a német nép viselkedését a II. Világháború után, mikor is hasonló elborzadás követte a szembesülési kényszert a koncentrációs táborok valóságával. Kis túlzással bizonyítható hogy itt nem csak opportunista „véleményváltoztatásról” van szó az elszenvedett háborús vereség miatt, hanem őszinte felháborodás, pedig éveken keresztül folyt a tömeggyilkosság szinte „az orruk előtt” (legalább a Birodalmi Vasút tagjainak és családjaiknak tudnia kellett a genocídiumról mivel ők végezték a szállítást, ez az 1939-1945-ös periódusban több millió német embert jelent). Írtam, hogy „felesleges erőszak” és ebbe akárki gyorsan bele is köthetne, hisz a hústermelés az emberek létfenntartásához kell, ami igaz, de észre kell venni, hogy a fejlett államokban iszonyatos a pocséklási arány. Sokan, akik a fentebb leírt állatvédő elveket vallják közel sem fatalisták, vagyis nem követelik (ritka, aki odáig megy) a húsipar teljes leállítását, mindössze mérséklését. És mivel a vegetáriánusok és az állatvédők elvének kiindulási pontja (tulajdonképpen az, hogy nem pusztán „élelmiszerként” kezelik az állatokat), így gyakran esély sincs érdemi vitára.

Vannak a valódi kompromisszumra hajló állatjogi „harcosok” és vannak a fatalistább,”teoretikusnak” nevezhető gondolkodók köre. Mivel, véleményem szerint, azok, akik a kompromisszumokat keresik jóval visszafogottabban, vagyis csorbultan bírják csak átadni az eszmét, így szeretnék kicsit az absztraktabb gondolkodókkal foglalkozni, mint például, a már említett filozófus, Peter Singer. Az ő meglátásuk „letisztultabb” abból a szempontból, hogy megpróbálnak egy harmadik oldalról, kívülről, szemlélni az ember és természet kapcsolatát. Másrészről viszont megkérdőjelezhető az elveik helyessége abból a szempontból, hogy, annak ellenére, hogy úgy próbálják beállítani magukat mintha objektív szemszögből, tanulmányoznának, mégis mélységesen áthatja őket a szentimentalizmus. Alapvetően nem lenne szükséges, hogy más lényeknek jogokat adjunk, ahogy a diktatúrában sincsenek az egyéneknek jogai, mert az államhatalom ezt szükségtelennek tartja. Peter Singer egyik munkájában javasolja, hogy vizsgáljuk azonban hasznosság szempontjából a jogkiterjesztést, vagyis amíg egy diktatúrában az áltag emberek számára a félelem és a bizonytalanság mindennapos addig egy demokratikus jogállamban a többség élete kiszámítható kereteken belül folyik. Tehát, a filozófus szerint, egy állatokra kiterjedő jogszélesítés alkalmával békésebb és emberségesebb világot teremtenénk (ez „összevág” a dolgozatom pitagorasz-i mottójával). Nagyon fontos kérdés természetesen itt, hogy szükséges e, hogy az ember megtagadja a saját, ösztönös, természetét? A mai hedonisztikus fogyasztói társadalomban a válasz egyértelműen „nem”.Mivel ez a kérdés nagyon messzire vezet, és megtárgyalására nem vagyok kompetens, így csak pár gondolkodó véleményét említeném. Platon „Az állam”⁷ című munkájában több helyen is felhívja a figyelmet, hogy az utópikus állam lakosainak önmérsékletet kell tanúsítania, még Erosszal szemben is, amit Platon valamiképp bomlasztó erőként értékel a társadalomra. A későbbi politikai gondolkodók szerződéselméletének az alapja (ennek eredeti megalkotója a politikafilozófus Jean Bodin) hogy az embereknek szükségszerűen le kell mondaniuk egyes velük született „jogokról”(mint az önvédelem joga), hogy stabil, anarchia mentes, állam alakulhasson ki, amely a tagjai számára is garantálja a rendet. Ezekkel a példákkal csak érvelni szerettem volna az mellett, hogy nem minden megszorítás vezet törvényszerűen rosszra.

Van természetesen egy nem gondolati, pusztán gazdasági és fizikai érdekektől vezérelt része is ennek a témának, de azok nem tartoznak szervesen hozzá az általam tárgyalt témakörhöz, mindössze jelezni szeretném, hogy ezek az érdekek gyakran tudatosan gátolják a szellemi fejlődést.

A vegetarianizmussal szemben felsorolt ellenérvek széles skálán mozognak. Vannak tradicionális, érvelések melyek pusztán az évezredek óta bevett gyakorlattal igazolják állításukat. Más érvelések már konkrétabban, a természet törvényeire hivatkoznak, ám gyakran önellentmondásokba keverednek. Elég csak körül tekinteni az emberi civilizációban és rögtön szembetűnő, hogy egyre inkább próbáljuk magunkat kivonni a természeti törvények szeszélyei alól, említhetjük itt a nagy járványokat és beteg embertársainkat, akiket gyógyszerekkel kezelünk, pedig a természet törvényei egészen mást diktálnának. Az ehhez hasonló példák százait lehetne még hozni, és megállapítható hogy a természet törvényeire való hivatkozás nem egyéb, mint legalizációs eszköz a saját értékrendjük számára. Érveik helyesek lehetnek, de mivel csak a számukra kedvező helyzetekben hivatkoznak rá (gyakran a lelkiismeret megnyugtatása céljából), ezért nehéz velük érdemi vitát folytatni. Van persze itt egy triviális összetevő: Sokan nem hajlandóak a maguk érdekein és érzésein kívül más értékeket befogadni.

A valóbban komoly ellenérvek közül az egyik legfontosabb az ember biológiai felépítése, mely igényli a húst és csak nagy körültekintéssel lehet megtalálni azokat a növényi tápanyagokat, amelyek helyettesíteni, tudják ezeket. A húsban található zsírnak is fontos szerepe van: ez a fő energiaforrása izommunkánknak és testünk hőtermelésének. Jó tudni, hogy - elsősorban a benne található izomállománynak köszönhetően – magas a fehérjetartalma, így a mindennapok során elhasznált fehérjék legtermészetesebb pótlójának tekinthető. A helyes mértékben fogyasztott hús fontos vitamin- és ásványianyag-forrást is jelent: szervezetünk napi B12-vitamin igényét – ez felel a vörösvértestek képzéséért – csak nehezen pótolhatjuk húsfogyasztás nélkül. Az ásványi anyagok közül a húsfélékben vasat, cinket, mangánt és szelént találhatunk nagy mennyiségben. Ezért is járt súlyos következményekkel mikor vegetáriánus szülők gyermekükbe is bele akarták nevelni, már kis kortól kezdve, saját elveiket ezzel a gyermeknek maradandó kárt okozva. Nagyon veszélyes még az „alkalmi vegetáriánus” aki nem rendelkezik kellő ismeretekkel arra vonatkozóan, hogy a húsban található a testnek fontos tápanyagokat mivel tudná helyettesíteni, és ennek a következménye végül vagy, hogy orvosi beavatkozásra van szükség vagy, optimális esetben, úgy dönt, hogy feladja ezt az életstílust.

Egy radikálisan új módszer

Annak ellenére, hogy a tárgyalt téma során számtalan érv és ellenérv csap össze, az ezek által generált feszültséget feloldó megoldás már megszületett: A mesterséges hús előállítás. Az állatoknak adott táp jó része elvész: a cél teljesen kiiktatni az állatot, és csak azt a részt hozni létre bioreaktorban, amit meg is eszünk. A holland kormány finanszírozásával már 2005 áprilisában beindult az a tudományos projekt, amelynek célja nagy mennyiségű hús mesterséges előállítása. Tudományos kísérletek keretében már eddig is rendszeresen használtak bioreaktorokat különböző szövetek (mint pl. a szívizom) mesterséges előállításához. A Henk Haagsman professzor vezetésével az utrechti egyetemen folyó projekt viszont ehető húst szeretne előállítani sertések őssejtjeiből. A kétmillió eurós költségvetésű kutatási munka első eredményeit 2009-re várják; érdekesség, hogy a projektet a Stegeman kolbászgyártó cég is támogatja. A kutatók az őssejtek megfelelő,
ellenőrzött közegben (bioreaktorban) történő osztódását tanulmányozzák, azon őssejtek után kutatva, amelyek a legnagyobb mennyiségű hús előállítására képesek. Elméletileg egy sejtből annyi húst elő lehetne állítani, amennyi a Föld lakosságának egy évi fogyasztását fedezni tudná.
A világ többi részén is folynak már hasonló próbálkozások. Jason Matheny, a marylandi egyetem doktorandusza is a hús mesterséges előállítása mellett érvel. A kutatók szerint a mesterséges hús előnyei az olcsó, környezetbarát előállíthatóság mellett a szabályozhatóság. Lehetségesnek tartják az egészséges, szívbarát, egyéni ízlések alapján létrehozható hús előállítását is. Az eljárás technikai oldalához idéznék a wired.com egyik cikkéből:

„"75-95 százaléka annak a tápláléknak, amit jelenleg [a hústermelés céljából tartott] állatoknak adunk, elvész az anyagcsere és olyan, nem ehető részek miatt, mint a csont- vagy az idegrendszer. A mesterséges előállítás során kiiktatódik az állat szervezete, csakis azt a részt hozzuk létre, amelyet meg is eszük" - fejtette ki Matheny.
"Jelenleg minden technikai feltétel adott a hús in vitro előállításához. Megfelelő támogatottság és intenzív kutatási munka révén a mesterséges hús öt éven belül létrehozható" – állítja Paul Kosnik, a hawaii székhelyű Tissue Genessis nevű vállalat alelnöke. A Genessis többek között már teljes izmokat is létre tud hozni.
Matheny szerint a legegyszerűbb 1 mm vastag, nagy kiterjedésű hús-szeletek létrehozása, amelyek előállítása pár hetet venne igénybe. Jelenlegi berendezések és alapanyagok felhasználásával, az ezzel a módszerrel létrehozott hús kilója kétezer és 20 ezer dollár között lenne. Viszont ipari méretekben alkalmazva egy dollár alatti kilónkénti előállítási árra lehet majd számítani. Az állatvédő aktivisták bizonyára értékelnék, ha a hagyományos vágóhidakat le lehetne valamivel cserélni. További pozitívum lehet, hogy a laborhús mindenféle fertőzéstől mentes, feltéve, ha a donorsejt egészséges.
Az állattartó telepeken a sertést, marhát, a tyúkot stb. növekedési hormonokkal és antibiotikumokkal kezelik, amelyeknek esetleges káros emberi mellékhatásai még nem tisztázottak. A mesterséges húselőállításban ilyen szerekre nem volna szükség. Az in vitro hús emellett alig tartalmazna zsírt. Az is szempont, hogy mivel hiányozna a csont, nem is akadhat meg a szilánkja a fogyasztó torkában, fulladást okozva.
A nagyipari állattartás nitrát- és metántermeléssel szennyezi a környezetet – bár az igaz, hogy az in vitro termelésben is jelentkeznek melléktermékek, de ezek környezetterhelő hatása a várakozások szerint kisebb lesz. És a gazdasági érv: az in vitro húselőállítás elvileg azért nem kerül olyan sokba, mert meg lehet spórolni például a legelők költségét. A számítások szerint az in vitro húsiparnak nem lenne szüksége a manapság megszokott, hatalmas állami támogatások igénybevételére.

Ellenérvéként szól, hogy a mesterséges hús előállításához energiára, infrastruktúrára és tápanyagokra van szükség, melyek előállítása jelentős környezeti terhelést jelenthet, káros hatást gyakorolva a vadállományra. Kulturális érv: számos fogyasztó kizárólag természetes körülmények között előállított hústermékeket hajlandó megenni, és mivel a mostani húsfeldolgozás nagyipari viszonyai is elriasztják, nem lesz vevő egy teljesen „high-tech” termékre. Az ellenérv az, hogy a nyugati, fogyasztók évtizedek óta esznek többszörösen feldolgozott  növényi           fehérjéket. További érv, hogy a mesterséges hús nem lesz olyan minőségű, mint a hagyományos módszerekkel előállított. Kinézete, íze, szaga, textúrája valószínűleg nem fog teljes mértékben hasonlítani az “igazira”.”²

Mindamellett e kérdés vizsgálatakor nagyon fontos a világ élelmezési helyzetének az alakulása, melyhez idéznék egy cikket az agrotrend.hu-ról melynek forrása a Világgazdaság:

„…Szakértők szerint 2050-ig több mint kétszeresére nőhet a fogyasztás a világon. Csak az Egyesült Államokban óránként egymillió csirke fogy el, ezt a tempót a növekvő kínai és indiai fogyasztás mellett aligha lehet tartani. Az nyilvánvaló, hogy a hely-, idő- és energiaigényes állattartás és ilyen várható fogyasztás mellett alternatívát kell keresni. Az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO szerint 2000 és 2050 között több mint kétszeresére nő a világ húsfogyasztása, évi 229 millióról 465 millió tonnára. Elsősorban Kína és India fogyasztása növekszik, nem akarnak csak rizst és zöldséget enni az ottaniak…”³

Nyilvánvaló hogy egy ilyen irányú termelési átalakulás feloldaná, a vegetáriánusok ódzkodását a húsevéssel szemben mivel megszűnne a legfontosabb érv: Hogy szenvedést okozunk magasan fejlett idegrendszerrel rendelkező élőlényeknek. Természetesen itt csakis azokat értem, akik morális, filozófiai okból tartózkodnak az ilyesféle tápláléktól.